2023. január 29., vasárnap

A múlt bennünk még, úgy fáj A pillanatnak élünk A holnapra nem gondolunk már~.F.O. SYSTEM Budapest 2023 01 28 Akvárium Klub

 Azt gondoltam, hogy ebben az életben már nem lehetek részese annak, hogy a F.O.Systemet láthassam fellépni. Mondjuk egy kis kiegészítő információ, hogy utólag kiderült, pár éve ismét aktívak voltak, viszont én erről valamiért lemaradtam, kívül esett a perifériámon, persze nem is igen néztem utána, mert szentül meg voltam győződve arról, hogy ők már letették a hangszert. Tévedtem. Mikor teljesen véletlenül bedobta a facebook, hogy pesten fellépnek, akkor tudtam, hogy ez volt az egyik oka annak, hogy még nem töröltem az accuntomat, ez egy jel! :D Az isteni gondviselés.
Számomra egy történelmi pillanat volt a tegnap este. Hetek óta erre készültem, fejben már nem is voltam szinte jelen, minden porcikámmal és az elmém legapróbb zugaival is erre a jeles eseményre koncentráltam. A jegyek jó ideje meg voltak, semmi esetre sem akartam kockáztatni, jól döntöttem, végül teltházas lett a koncert, az utolsó hétben elkapkodtak minden jegyet. Nem csoda. A F.O.System több  generációt érintett meg, van valami nem evilági, mégis mindenki számára ismerős abban, amit csinálnak, egészen kivételes a dal és szövegszerzés. Jerabek Csaba játéka és szellemisége, Mátyás Attila torka, ami valami fantasztikus, komolyan mondom, ő aztán tényleg tud énekelni. Az ember lelke bele remeg, a szférákat is összekényszeríti, a kapuk megnyílnak hallatán.
Próbáltunk időben elkészülni, ami természetesen nem sikerült, mert Daninak el kellett anyut hoznia a munkából, közben én kétszer sminkeltem, mert az a tetves primer feldobta az alapozót és úgy néztem ki mint akinek lehámlik a komplett arca, amiatt le kellett mosnom az egészet és bb krémmel feltenni, amit mondjuk a szem bázis mentett csak meg, de a végére már annyit csiszatoltam a bőröm, hogy szinte lejött. És az egész mutatvány miatt fél órával később tudtunk csak elindulni, mert még lőttem 3-4 outfit fotót is(😂). Tudom 30 perc nem tűnik nagy veszteségnek, viszont pesten, mikor parkolót keresel ez igenis fájni fog. Kinéztük a helyhez legközelebb álló parkolóházat, ami természetesen tele volt és akkor már kezdett elfogni a pánik, mikor kikanyarodtunk próbáltam megkeresni gyakorikérdéseken a fickót aki 3 parkolóházat is ajánlott. Egy ideig haladtunk mikor Dani talált egy helyet és berakta a kocsit, kiszálltunk, elkezdett órát keresni, majd közölték a szembe lévő étteremben, hogy az pont egy magánparkoló és az bizony 30 ezer ha ott akarunk állni :/ Gyorsan beütöttem a Szent István parkolóházat, de már kezdtünk kifutni az időből és ha nagyon messzire megyünk, akkor annál többet kell sétálni a klubbhoz. Egy utcán befordulva ismét találtunk egy szabad szegletet, azonnal lefékezett Dani, kipattantam a kocsiból, hogy 10 méterre van az óra, sipirc parkolójegyért, de kiderült csak kp-t fogad el és abból is csak aprót, nálunk meg kpból két darab ezres volt és én abban a pillanatban összeomlottam, hogy ez nem lehet igaz, idáig jöttünk, mindenünk megvan és már csak 20 perc sincs  a kezdésig és mi le fogunk maradni róla. Dani ebben a pillanatban becsapta az ajtót és mondta, hogy leszarja, majd inkább kifizetjük a büntetést, de menjünk. Egy őrült rohanás a klubbhoz, miközben próbáltuk kigooglizni, hogy mennyi lesz a bünti, csekkolás, kabát ledobás, ital kérés, mindenhol kígyóztak a sorok, elképesztően sok ember gyűlt össze, szinte minden korosztály megtalálható volt. Még kimentünk cigizni egy utolsót, de a F.o.System már játszott, a lépcsőn toporogtunk a hömpölygő ember áradatban. A vip szekció is tele volt, szó szerint a csilláron is lógtak a népek. Olyan rengetegen voltak kíváncsiak rájuk.

Dani először nagyon megindult, hogy majd úgy az első 5-6 sorba be tudjon állítani, de mikor megláttam, hogy mennyien vannak inkább vissza húztam. Én azért nem állok olyan közel, hogy össze tapossanak, levegőt sem fogok kapni, ráadásul olyan picike vagyok, hogy minél közelebb állok annál inkább nem fogok lóf*szt se látni a zenekarból, úgyhogy irány hátrébb, egy szellősebb helyre. A közeli képeket Dani zoomolta.


Mert én átadtam magam az érzésnek. Mindenki egy emberként énekelte a szövegeket, egyszerre mozdult szinte, érezni lehetett ahogy a levegő megtelik és feltöltődik. Minden megtelt energiával. Fantasztikus érzés volt. Táncoltam, minden versszakot teli torokból énekeltem és hihetetlen volt, hogy körülöttem mindenki ugyanezt teszi, extázis közeli állapotban. A F.O.System képes hipnotikus hangulatot teremteni, katarzis közeli állapotba hozni az embereket.
Nem tudom elmondani, hogy mennyire hálás vagyok, hogy ott lehettem, átélhettem ezt az igazán kivételes élményt, erre mindig emlékezni fogok. Szerintem ők valami olyat adnak, amire főleg most, az embereknek nagyon szüksége van, hogy megélhessék a reménytelenséget, az elhagyatottságot, azokat az elidegenített érzelmeket, amiket jobbára elnyomunk a hétköznapokon.
A hangosítás páratlan volt. Emiatt kicsit izgultam, hogy ha elcseszik és összefolyik a játék, akkor vajon mikor fogok rájönni, hogy melyik dalnál járunk, Dani rávágta, hogy nagyon hamar rájöttem :D Szerencsére minőségi team állt a System mögött, az Akvárium klubb valóban egy nagyon igényes hely.


A koncert után amolyan dark disco volt kifulladásig és mivel nem akartam 20-20 perceket sorban állva tölteni mire kivesszük a kabátokat, megfűztem Danit, hogy még kérjünk ki 1-1 kör italt és nézzük meg a bulit. Már amúgy is jó ideje mondogattam, hogy olyan szívesen elmennék olyan buliba, ahogy csak ilyen zenéket nyomnak, hogy egy igazán jót táncolhassak. De sajnos fehérváron ilyen még csak szóba sem jöhet, nekünk meg pestre utazni azért elég körülményes a család és munka miatt, úgyhogy minden kívánságom így teljesüljön, még fél órát bugizhattam :D 
Egyéként megúsztuk a büntit is. Utólag kiderült, hogy 10 után ingyenes a parkolás és mi éppen elég időben raktuk le az autót.
Eleinte kicsit kétkedve terveztem meg ezt az outfitet, mert én egész eddigi életemben nem voltam még koncerten hosszú szoknyában és azt is mindig meggondoltam, hogy milyen lábbelit vegyek fel. Az volt az alapkoncepció, hogy kényelmes és lehetőség szerint olyan, amit nem sajnálok, nehogy egy óvatlan pillanatban letapossák rólam. Most viszont úgy gondoltam, ennyit megéri kockáztatni, még utolsó pillanatban is mikor hezitáltam, Dani is annyit mondott, simán. Egyébként senki se taposott meg és kapaszkodott belém az este folyamán, lehet nekünk szerencsénk volt, de én úgy tapasztaltam, hogy nagyon kulturált volt a társaság.
Sajnos a nagy rohanásban nem lettek annyira jók a képek, de már nem akartam tovább húzni az időt a kattingatással, az egész család rám bámult, zavaromban a fülbevalót sem tettem be, csak mikor már leraktam a gépet :D
Teljesen elégedett vagyok ezzel a kordival. A Killstar szoknya nagyon illett a csipke blúzhoz és a dreadfall megkoronázta az egészet.

Köszönöm F.O.System!

2023. január 28., szombat

KillStar Untamed skirt

Elérkeztünk ide is, meglett életem első márkás, KillStar szoknyája. Története van, ugyanis készülünk és természetesen most is volt egy vízióm, ami azért fontos, mert én nem öltözködöm, nekem egy vízióm van és azt követem, viszont egyik elemében hiányt szenvedtem. Nem rendelkeztem megfelelő szoknyával a kordihoz, ami úgy látszott beárnyékolja az egész közelgő, szuper fontos eseményt, így próbáltam mindent megtenni, ami erőmből kitelik, hogy felhajtsam a tökéletes szoknyát.
Megnéztem mindent. De szó szerint mindent! Az összes rendelős oldalt, ami csak szóba jöhet, bonprix, gate, sinsay, stb, az összes csoportot és végig nyálaztam a google találatokat sőt, az egész marketplacet is, még tettem fel keresek posztot is kettő helyen, de semmi, egyszerűen nem lehet földig érő bársonyszoknyát vásárolni. Már kezdtem feladni a dolgot, igaz még lógott a levegőben egy Shein rendelésem, erről majd később, viszont az úgy nézett ki, hogy nem ér be időben és nekem most, hó végéig lett volna szükségem arra a szoknyára. Végső elkeseredésemben felnéztem metalshopra és bár, nem bársony, de nagyon szép szoknyák voltak fent, méretben és elérhető távolságban, maximum 4 napos szállítási idővel. Mert ez egy hatalmas probléma, hogy a legtöbb oldal vagy nem is rendelkezik a méretemben az árúval vagy kb 14 0000 munkanapos szállítást kínál. Volt egy oldal, ami csak azért felszámolt 3500ft-ot hogy 14 munkanapig szállítson és ha nagyon szeretnéd, akkor a hétezer forintos szoknyát kilencezer forintért szívesen kihozza neked 10 nap alatt. Nevetséges. 
Dani látta, hogy kétségbe vagyok esve, így mikor megmutattam neki, hogy metalshoppon mik vannak, legnagyobb meglepetésemre rábólintott a dologra 😍 Szerintem érezte, hogy ez a közelgő nagy esemény, valóban kivételes szerepet tölt be a szívemben, rendkívül fontos, hogy minden elemében tökéletes legyen. Kell az a szoknya :D Oké nem bársony, de nagyon szép és lesz. Hétfőre ki is ért pakettával. Izgatottan bontogattam a csomagot, bár az örömöm nem tartott sokáig....
A csomi igényes, tartalmazott szórólapokat, ajándék matricát, a szoknya többszörösen volt becsomagolva, hogy semmi esetre se sérüljön. Mikor kiemeltem, konkrétan a szavam elállt, olyan csodálatos a print rajta.



Próbáltam több szögből, esti és nappali fényben is lefényképezni, de nem adja vissza teljesen, hogy milyen elképesztően csodálatos ez a szoknya.

Az egyetlen hibája a dolognak, hogy mikor már kivettem, akkor láttam, hogy derékban nagy :/ Sajnos nem mertem kisebbet rendelni belőle, mert a leírás szerint csak enyhén ítélték meg rugalmasnak, viszont kézbe véve már tisztán látszott, hogy pont elég rugalmas ahhoz az anyag és a varrás, hogy ne kelljen a közép nagy méretben gondolkodnom. Viszont ha rendelésről van szó, akkor az az alapelvem, hogy inkább legyen nagyobb és beadom javító szalonba, minthogy kicsi legyen, mert hozzátenni nem tud egyetlen varrónő sem.
Annyi gond volt ezzel, hogy hétfő délután hol találok olyan varrónőt aki rövid határidőre bevesz egy szoknyát, úgy hogy nekem szombatra kellene?! Nagyon el voltam szontyolódva. Általában 2 hétre vállalnak, olyan sok a munkájuk, de volt már, hogy egy teljes hónapot dekkolt a cuccom a varrodában, szóval esélyét sem láttam a dolognak. Nővérem azért beajánlotta, hogy kérdezzem meg ahova ő jár, veszteni valóm nincs. Arra gondoltam azzal indítok, hogy felár ellenében és úgy tűnik bevált a dolog, meg hogy diszkréten kirítam' a köldököm, mert végül megsajnálhatott a varrónő és mondta vigyem be, péntek délutánra ha kész lesz vele az megfelel? HOGYNE! :D 
Nagyon szépen csinálta meg, semmi sem sérült rajta, a címke is a helyén maradt. Szinte igazi boszorkányság amit művelt, beadtam és ugyanúgy vettem ki, csak már jó rám :)
Nem vagyok egy sznob, eddig is teljes volt az életem márkás cuccok nélkül, viszont azt meg kell jegyeznem, hogy már értem miért lelkesednek sokan a márkás holmikért, ezek valóban magas minőségű anyagokból, igényesen és gondosan elkészített darabok.

2023. január 22., vasárnap

30 nap gothoknak TAG~11. A Goth számodra egy életstílus?

Lényegében az, viszont nem mindenben ez határoz meg, illetve nem elsősorban úgy gondolok magamra mint aki 'goth', hanem mint Adolfina. Pl vannak olyan területei az életnek, amikben én biztosan nem hozom az elvártat, mert nem csak ilyen jellegű zenéket hallgatok, nem csak és kizárólag ehhez kapcsolódó hobbijaim vannak és rengeteg olyan tevékenységet is űzők, ami biztosan kívül helyezkedik el a goth periférián :D

2023. január 20., péntek

30 nap Gothoknak TAG~10. Mit szeretsz és mit utálsz a szubkultúrában?

 Ez elég összetett dolog számomra/és szerintem. Lássuk csak, hogy mit is szeretek benne? Hát, megannyi elemét, amikből egy hatalmas dolog válik. Szeretem hangulatát, a megteremtett auráját, azt a furcsa és néha megfoghatatlan érzést, a színeket, a motívumokat, alkalmazott jelképeit. Az összefonódását bizonyos kultúrákkal, a nemtitkolt vonzalmát a költészettel és a művészetekkel, az eleganciát, de a feslett erotikus vonalát szintúgy. Hogy erőt sugároz. A mély érzelmek rímbe szedését és dalba öntését. Hogy sikeresen keveri és összegyűjti az általam preferált alternatív stílusokat és ezáltal színesebbé válik.

Szerintem nem nehéz kikövetkeztetni, hogy mi az amit utálok benne....Ez mindenki által, aki a tag-ról írt egybehangzó volt, mégpedig a csoportok elitista viselkedése. Számomra a gothkodás egy teljesen magányos műfaj és őszintén szólva nem is igen érzem magam jól ha olyan társaságban vagyok, ami ez alapján rendeződött be. Hogy minden ami ehhez kapcsolódik nagyon ritka és baromi drága. Kevés az igazán jó zenekar és alig van(már) olyan rendezvény ami ilyen jellegű dolgot fogna meg, gondolok itt kifejezetten a fesztiválokra és koncertekre, mert engem ezek a találkozók sohasem vonzottak.

2023. január 15., vasárnap

Savagery in hallucinated eyes Wet asphalt reflects a diaphanous shine

 Mire ideérek már el is száll a dühöm, hogy alaposan kifröcsögjem magam a megtapasztalt kellemetlenségeken. Pedig napközben alaposan körbe fogalmazom, jól megjárom, hogy éppen milyen dolog idegesít, melyik munkatársam, vagy éppen családtagom viselkedése izzasztott meg fejben és érzelmileg. Kifejlesztettem ugyanis egy olyan képességet, hogy a hozzám közelebb állóknak rohadt nehezen mondom meg ha valamivel nem értek egyet, vagy egy szitu kellemetlen és terhes számomra, mert a világért sem szeretnék konfrontálódni, de azt sem akarom, hogy a fejemre nőjenek, gondolván', nem szólok semmiért. Az egyetlen ember akinek simán a két szeme közé mondom a nemtetszésemet, az a párom, de szerintem őt meg már halálra gyepálom lassan :/ Tkp nem találom ebben most az egyensúlyt.
Van egy munkatársam, aki olyan típus, hogy neki kvázi lételeme másokat kicsit megszégyeníteni, mert ettől a pillanatban jobban érzi magát. Ehhez nem kell nagy dolognak sem történnie, elég valami teljesen hétköznapi, a lényeg, hogy a másik érezze mindig egy kicsit szarul, kicsinek és butának magát. Ő minden lében kanál, legalábbis szereti ezt éreztetni, mert nekem az a véleményem az ilyen emberekről, hogy ők magukban valójában az ellenkezőjét érzik, tehát saját magukkal kapcsolatban vannak komplexusaik és a tanult szociális mintájuk ezt az egyetlen megoldást kínálják, le kell alázni a többieket. Pedig erre szerintem semmi szükség, ráadásul néha megmutatja az említett munkatárs is emberi, érző, érdeklődő oldalát, mikor pl a hobbyainkról érdeklődik vagy a sajátjairól mesél. Csak azt nem értem, hogy miért érzi szükségét eme emberi oldalának a bunkóskodással való palástolásnak. Szerintem sokkal vonzóbb ha valaki kedves, pedig ezt nem a szó szexuális értelmében gondolom. 
Kicsit úgy érzem megint sok a feladat. Folyamatos rohanásban találom magam. Reggel futok be a munkahelyemre, hogy felvegyem a melót, futok a szünetre, futok vissza, hogy ne legyen annyi a kiesett idő, majd futok a buszra, rohanok a bölcsibe, szaladok haza, hogy a házimunkát is elvégezzem, aztán már vége is a napnak, kedvem sincs semmihez, azt várom, hogy az ágyban lefekvés előtt olvassak még pár oldalt. Az már csak kósza ábránd, hogy mondjuk blogoljak, mert annyira le van merülve az agyam, hogy képtelen vagyok összeszedni minden témát és fotóanyagot hozzá, pedig hiányzik. Próbálom azzal nyugtatni magam, hogy csak meg kell szoknom megint ezt az élethelyzetet, de arra gondolok közben, hogy azért már eltelt közben tíz év, én is öregszem, fáradtabb lettem és már nem vagyok képes annyit kipréselni magamból mint akkor és ezt is el kell fogadnom, de közben rágódom az egészen, hogy akkor is többet és többet kellene produkálni. Szóval nem egyszerű, na :D

Problémát okozott, hogy mire vigyem fel a szemhéjpúdert, mert eddig csak egy olyan korrektort sikerült választanom, ami nem kenődött el, de sejtettem, hogy van kifejezetten szemre készült termék, így beszereztem ezt a dm trend-es eye base-t, amiről eddig az a véleményem, hogy egész jó :)

Na most kissé bajban vagyok...ugyanis ez a primer, önmagában szupernek bizonyult, viszont, valamiért a bb krémet ahogy felkentem rá egyből feldobta és nem tudom egyenlőre megállapítani, hogy azért mert a minősége xar vagy csak alapozó és korrektor alatt működik rendesen. Mondjuk vettem egy dm trendeset is és arra jutottam, hogy majd itthon kísérletezek.
Ez egy lip srcub, azaz ajak radír. A véleményem: olyan nem is tudom :D Sajnos nekem nem csak a bőröm nagyon száraz, de az ajkaim is -természetesen- extra hamar cserepesednek ki és azt gondoltam ez jó kis bemelegítés lesz ha rúzsozni szeretnék vagy amúgy is, de egyenlőre nem mondanám, hogy megoldotta volna a problémát.
Szerintem ez a két termék a gothok alapvető létszükséglete :) Fekete szemceruza és szempillaspirál, amikből sohasem lehet eleget vásárolni. Utóbbiból még mindig keresem a tökéleteset, mert nem mondanám, hogy olyan hű-de rossz ez az alverdés, de nem biztos, hogy legközelebb is ezt választom.

Bár, szerintem sincs mindenkinek szüksége a mindennapokban egy full-face alapozásra, viszont nem bírtam ellenálni annak a kísértésnek, hogy kipróbáljam az alverdéset, lehet egy hangyányit jobban bejön mint a dm-trendes kombinált. Hamarosan ugyanis lesz egy esemény amire egy komolyabb sminket szeretnék feltenni és azt nem bb krémre kell felépíteni.

Úgy valahogy szeptember óta terveztem, hogy megveszem ezt vagy egy ehhez nagyon hasonló ecset készletet, de végül kimaradt a listából, meg lusta is voltam felsétálni a merxbe érte, de aztán győzött a vágy :D Ez a fantasztikus készlet úszkáló csillámos *-* 
Készítettem egy videót is róla, mert annyira pazar látvány mikor megbillen!
Ezt a kis csillámosat csak úgy pluszba vettem, nagyon cuki :)
Végre! Egy 7 lépéses jó minőségű körömreszelő! Sajnos sokat kell reszelgetnem, mert hála a rossz szokásomnak, addig piszkálom a körömágyaimat míg a körmeim teljesen göröngyösre nőnek :/ Meg  sokszor be is reped.

Azt gondolom, hogy minden nőnek szüksége van egy ecset-kimosó cuccosra :D Pár éve diy-ztem magamnak egyet mert pofon egyszerű, ragasztó pisztollyal mintákat kell pöttyinteni egy kávéscsészealjra, ami szuperül működött. Szépen ki tudtam tisztítani rajta az ecseteket, de ezt Dani kidobta a megkérdezésem nélkül és azóta kézzel kellett mosnom az ecseteket, ami szerintem nem olyan hatásos némelyiknél. Ez a szilikon pár száz forintomba került csak :)
Oké ez nagyon mókás eszköz, arra való hogy bemasszírozzam a kenőcsöt a bőrömbe és nem mellesleg tök megnyugtató érzés ^.^ 

Arra gondoltam, hogy felfrissítem pár kiegészítőmet is, mert a szemtakarómat amit nővéremtől kaptam, már nagyon elnyűttem, nem csoda, minden este azzal tudok csak elaludni. Sajnos engem úgy szocializáltak, hogy teljes csendben és sötétségben tudok csak elaludni, emiatt szükségem van ilyen dolgokra. A mellette lévő masnis fejpánt meg nagyon praktikus mikor nem szeretném, hogy vizes legyen a hajam.

Sikerült eljutnom a városi piacra és miközben Biusnak kerestem pár dolgot, ráakadtam egy néninél ilyen szuper praktikus kombinált nyakvédőre. Saját maga horgolja, leginkább egy nyakrész, ami össze van kapcsolva egy, a mellkast is védő előkével. Már régóta kerestem hasonlót, így vettem mindkettőnknek, mert a sálakkal is az a bajom, hogy a mellkast sokszor nem fedik.
Biztosan van egy heveny zokni és harisnya mániám, mert szerintem ezekből egyszerűen NEM lehet eleget vásárolni. A 200 den-es harisnyanadrágok nem csak tartósak, de esztétikusak és szuperkényelmesek, nincs bennük az az érzésem, hogy mindenem kilátszik és mindjárt felfutnak. Az anyagában masni mintás térdzokni meg olyan über cuki, hogy nem bírtam ott hagyni.
És most büszkélkednék*-* Már megint kicsit környezetvédünk', mert ez a táska kisfiam régi, csontvázmintás pulcsijából jött létre. Annyira jó kis mintával rendelkezett, hogy nem volt szívem megválni tőle, viszont nem igen tudtam mihez is használhatnám fel, de végül jött a nagy ötlet, lehetne egy szütyő belőle :)


Mondjuk nem gondoltam volna, hogy ennyire jól sikerül, mert dupla béléses, felül megerősített anyaggal és a terhelt részeknél le is ragasztottam a varrást, biztos-ami-tuti alapon.
Méretre is egész nagy hál istennek, mert nem szeretem a picsatatyókat :D Szerintem jól sikerült, eddig senki se mondta meg első blikkre, hogy kézzel készült :)

2023. január 3., kedd

A végzet kardjának két éle van. S az egyik te magad.

 Egész pontosan nem így hangzott el, hanem "S az egyik tenmagad.", de attól tarottam, hogy a magasan kvalifikált ismerőseim elsőre azt hiszik a brokiloni driád pórias kiejtésére, hogy hétköznapi elírás és nem szerettem volna, hogy félreértik eme magvas gondolatot.
Szóval elérkezett ez a nap is, igen beadtam a felmondásomat a vidiben, ami számomra egy elég, hogy is mondjam, érdekes élmény volt. Kezdjük azzal, hogy bár nagyon nagyon régóta vártam, hogy eljöjjön ez a pillanat, mégsem éreztem amolyan elégtétel szerű elégedettséget, hanem saját magam meglepetésére teljesen semlegesen álltam hozzá. Mondjuk az egyetlen igény ami megfogalmazódott bennem, hogy legyen gyors és fájdalommentes, hogy intézhessem is tovább a dolgaimat. Ne raboljuk már egymás idejét olyan, az univerzum szempontjából bagatell ügyekkel mint egy flottás telefonszámla, de akármi bármi más, megírom a papírt és zárjuk le az egészet. Azt nem mondom, hogy tegyünk úgy mintha ez meg sem történt volna, mert azért van némi pozitív eredménye is az ott ledolgozott éveknek. Pl🙇 Például, hogy elvégezhettem a forrasztó tanfolyamot, amivel most azt A.C.-ben dolgozhatok :D Na ez tényleg egy nagyon pozitív következmény :D 
A másik roppant furcsa tapasztalásom az volt, hogy érdekes módon senki sem kívánt semmilyen formában marasztalni, de ebben a legbizarabb, hogy most nem arra gondolok, hogy engem személy szerint, hanem, hogy egy több mint tíz éves dolgozót, de ez a tendencia minden hasonló cipőben járó munkatársamnál. Pedig ha minden olyan ember, aki már több mint 10-15 éve ott van, beadná egy napon a felmondását, akkor az üzem leállna... A telefonszámla ügyintézéssel foglalkozó asszisztens konkrétan kicsattanó örömmel fogadta, hogy leszámoló vagyok, valami olyasmi módon, mintha kb azt jelentettem volna be, hogy férjhez mentem vagy nyertem a lottón :D Szerintem ő őszintén örül annak, ha valaki megmenekül ettől a cégtől😂
Én sem morzsoltam el egyetlen könnycseppet sem, sőt a gondolataimat a szerződés módosítás aláírásának lehetséges időpontja foglalkoztatta percről percre. Mert, míg a főnök vérével lepecsételt verziót meg nem kapom, addig bizony nem vagyok hajlandó teljesen elhinni, hogy ez tényleg megtörténik velem :D De egyébként megtörténik és meg is történt, úgyhogy mai naptól teljes értékű dolgozója vagyok az A.C.nek. Ez korszak lezárult, egy másik elkezdődött. Coś się kończy, coś się zaczyna.

Alapvetően próbálom az energiáimat a megfelelő helyekre átszervezni és ezzel arra gondolok, hogy a mindenféle létnyomorító politikai, pénzügyi és szociális helyzettől erősen és kényszeresen eltekintve(ha úgy tetszik szemet hunyva felette) a saját és a családom mini kozmoszára összpontosítani. Nem csak a munka és a háztartás szervezés, gyerekek, hanem olyan mindennapi tevékenységekre, amik sokkal kézzelfoghatóbbak és ezáltal megnyugvást biztosítanak. Nem győzöm hangsúlyozni, a lelki béke megőrzése egy sokkal fontosabb, ha nem a legfontosabb feladat a mindennapokban.

A befelé fordulás, illetve befelé fókuszálás egyik biztos jele nálam a szertartás, vagyis a wicca tanok használata. De akárhogy is, az év utolsó napján készített spell jar úgy tűnik már napokon belül eredménnyel kecsegtet és nem kevésbé szórakoztató tevékenység. Abban, hogy boszorkány vagyok, a legjobb, hogy nem hibázhatok, mert csinálj bármit, míg a jószándék vezet, el nem ronthatod. 
Mondjuk ez a s.j. azért született, mert volt némi lelkifurkám, hogy nem disznó husit főztünk szilveszterre, így próbáltam a negatív gondolatokat elűzni magamtól, ugyanis egy boszorkány nem kellene, hogy babonás legyen, de a gondolat ereje a legerősebb hatalom, így szerettem volna átprogramozni az elmémet ezen a síkon. A jar tartalma lencse jelképesen a pénzre, borsó pénz és szeretet, fahéj a spiritualitás, siker, gyógyulás, hatalom, látnoki erők, védelem  és szerelem érdekében a narancs pedig a megtisztulásért. A fehér gyertya pedig egy új kezdet, egy tiszta lap szellemében.
Ebben az a legjobb, hogy már barátnőm is leadta a rendelést egy ilyen spell jarra, úgyhogy lesz mivel bíbelődnöm :)