...And now you listen to your hope Your hope Your hope

 Összeszedtük minden olyan holminkat, amiket már nem is használtunk, hogy beadjuk a helyi anya és gyermekotthonnak vagy a vöröskeresztnek. És itt most leginkább a ruhákra gondolok, de ezen felbuzdúlva kiszelektáltam az összes cuccunkat, ami már rossz állapotban volt azt kidobtam és ahogy átnéztem mindent, rájöttem, hogy eszméletlen sok van, aminek nagy részét nem is használjuk. Csak nekem annyi, de tényleg annyi ruhám, hogy szinte fel sem lélegzett a gardrób hogy kivettem két szatyornyit belőle. És ez csak az enyém volt...Statisztikai adat, hogy a legtöbb tovább adható ruha tőlem és Biustól esett ki, de akadt kisfiamtól is szép számmal, előzőleg már egy jókora adagot a barátainknak adtunk tovább, Danitól meg egyáltalán nem, ami maradt azt hordja kifulladásig, a többit ki kellett dobni :D Hogy miért is az anyaotthonnak/vöröskeresztnek, illetve karitatív célokra ajánljuk fel? Mert egészen egyszerűen nem érdemes eladással foglalkozni. Olyan sokan próbálnak eladni, hogy ép ésszel felfoghatatlan túlkínálat alakult ki, csak mondjuk facebookon és marketplacen. A végén senkinek sem kell semmi, akkor meg inkább adom a rászorulóknak, használják egészséggel, hiszen kidobni úgy sem fogjuk ami még szép állapotban van. Szerintem sokkal fontosabb megoldást találni egy problémára, mint azt nézni, hogy minden helyzetben úgymond 'jól járjak'. Mert nagyon sok embernek mindig csak az anyagi haszonszerzés a jó megoldás és sohasem egy probléma vagy akár válság áthidalása. Számot tevően kevesebben vannak, akik kreatív módon keresnek megoldást, álljon elő bármilyen helyzet az életükben. 
Eleve nagyon szeretek jótékonykodni, mert úgy érzem, hogy nekünk hál istennek megvan mindenünk és van miből. És karitatív tevékenységeket folytatni, mert szeretném a gyerekeimnek is megtanítani, hogy adni jó. Az emberi életnek tulajdonképpen az ég világon semmi értelme nincs, ezért nekünk, magunknak kell felruháznunk értelemmel és célokkal. Van akinek a családja, hogy gyereke legyen, ezáltal tovább élhessen a jövőben az utódai által a szellemisége, van akinek a munkája, a karrierje és ezek által teremtett szellemi értékek adnak célt. De szociális érzékenységet mutatni egy teljesen más szintje a létezésnek. Azzal ha másoknak segítesz, magadat is segíted. Nem szabad lebecsülni ennek fontosságát és lélek gyógyító mechanizmusát. Akinek adsz, mindenképpen több lesz azzal amit tőled kapott és neked addig is van egy ügyed, ami a világon a legfontosabb, hogy másoknak segíthetsz.

Az élet nem cél, hanem egy hosszú utazás, tele tapasztalásokkal. Egészen a végéig tele tanításokkal, észlelésekkel. Nagyon szokszor beszélünk arról, hogy nekünk gothoknak milyen nehéz, de úgy isten igazából nem tekintünk ennek a mélyére, nem tárjuk fel az ezzel kapcsolatos történéseket, mert szerintem rengetegen vagyunk akik szégyelljük amiket átélünk a külsőnk miatt. Én, ha csak az elmúlt 10 évemet nézem, nem tudtam beilleszkedni a volt munkahelyemre, csakis kizárólag a kinézetem miatt. Olyan közegben voltam, ahol ezt egyáltalán nem tolerálták, napi szintű támadásoknak és negatív megkülönböztetésnek voltam kitéve, míg végül sikerült összeszednem a bátorságomat és keresni egy másik munkahelyet. Mert mikor azt mondjuk, hogy 'nem tudott beilleszkedni', azt mindig úgy értjük, hogy az egyén problémája és felelőssége, hogy ő nem tudott beilleszkedni, de vajon a közösség mit tett azért, hogy elfogadja?! Mert az egyetlen amivel ilyen helyzetben elő tudnak állni mint megoldás, hogy "akkor ne öltözz így" 😂 Tehát mondjak le arról az alanyi jogomról, hogy azt húzzak fel a testemre amit szeretnék, míg ezzel nem ártok senkinek, csak mert vannak olyan szellemileg gyenge emberek, akik szabályosan félnek színektől meg ruháktól és gonoszak másokkal :D Érdemes lenne elgondolkozni, hogy némelyiknek mennyire alacsony a tűrés határa, bár abba bele sem megyek, hogy a saját, frusztráció okozta szaros cipőjüket nem a hozzám hasonlóakba kellene beletörölni. Mert kijelenthetem, hogy én aztán már tényleg sok mindent láttam, aljasabbnál aljasabb embereket, érthetetlen gonoszsággal megnyilvánulni. Az előző munkahelyemen azt mondták, hogy a gyerekem is biztosan olyan nemnormális mint én és ezt elképesztően büszkén és önérzetesen kiabálták, én meg azon gondolkoztam, hogy nekem és a családomnak ilyen emberek között kell élnünk, ezek hoznak akár fontos döntéseket a fejünk felett. Bár ha ez a normális viselkedés, amit ők diktálnak, akkor köszönöm, abból valóban nem kérek :) 

Nagyon érdekes, hogy a mostani munkahelyemen nincsenek ilyen konfliktusok. Rendben, nem mondom, hogy mindenki az öribarimmá vált, de akin észreveszem, hogy annyira nem ért egyet a kinézetemmel, egyszerűen nem keresi a társaságomat mondjuk a dohányzóban, viszont mikor munkáról van szó igenis együtt tud velem működni, mert nem ez alapján ítél meg, hanem a kommunikációm és a munkában nyújtott tevékenységem alapján. Szerintem nagyon sok múlik a vezetőn is. Minden esetben olyan a cég, amilyen a vezetője, olyan alkalmazottakat fog választani és olyan szempontok alapján, ami neki fontos.