The myth of 'good' and 'evil'

 Nem hiszem, hogy egyedül vagyok azzal, hogy sokszor látom magam csúnyának és teljesen unalmasnak, ezeket a dolgokat nem szeretem úgy igazán bevallani, sokáig próbáltam úgy élni, hogy azt a látszatot keltsem én mindig minden körülmények között elégedett vagyok magammal és az életemmel, pedig ez több mind hazugság. Élni boldogulni nagyon nehéz és többször érzem azt, hogy sem erőm sem kedvem küzdeni, de minden nap tartogat egy újabb megoldandó feladatot.
Én is arra szakosodtam, hogy apróságokkal vigasztalódom ha elönt a szomorúság vagy éppen kezdek kimerülni szellemileg és most is azon kaptam magam, hogy kissé lecsúsztam. Nem szeretném ha negatív dolgokat hozna ki belőlem az, hogy félek egy közelgő új helyzettől ami számomra ismeretlen, így félig meddig biztonságos vizeken evezve úgy döntöttem menedéket keresek a blogolásban ismét, hasonlóan mint régen. 
Azon gondolkodtam, hogy a fotóállványt amit kaptam Danitól, egy teljes éve elő sem vettem, úgy igazán ki se próbáltam, mindig volt valami kifogásom, hogy jaj a gyerek, jaj a háztartás, meg fáradt vagyok. Valójában attól féltem, hogy a képeken csúnyának fogom látni magam és ettől mégjobban elmegy a kedvem, sajnos én is ilyen hangulatember vagyok és impulzusokból töltekezem. Hiába mondja párom, hogy szép vagyok, sőt neki a legszebb, engem azért ennyire könnyen nem lehet meggyőzni, én vagyok saját magam legnagyobb kritikusa ugyanis. Végül erőt vettem magamon, beállítottam és miután összekészülődtem, mert amúgy is el szerettem volna menni a városba, csináltam pár képet. Nem kis meglepetésemre nagyon élveztem :) Mondjuk a régi 'teknikámmal' ellentétben most végre volt lehetőségem figyelni a kijelzőn magamat, így sokkal ügyesebben tudtam pózolni míg az önkioldó kifutott és ettől kissé bátrabb lettem. Régen mindig egy tortúra volt beszintezni a képeket és kellett kb 60 db-ot készítenem, amikből talán 4-5 ha jól sikerült, aztán a rengeteg utómunka, ami azóta annyival is könnyebb lett, hogy egyszerűen átnyomom filteren. Szégyen nem szégyen, szerintem ha igényes képeket szeretnél, akkor igenis kell utómunkázni rajtuk.
Akármennyire is hihetetlen, sokat vívódtam én is szülés után, sőt az egész terhességem közben, hogy vajon leszek-e még szép, igazi, vonzó nő?, vissza tudom-e szerezni az alakom, mert nagyon hiú vagyok én is, mint a nők többsége és úgy éreztem, hogy mire sikerült igazán felépítenem magam újra mindenféle értelemben, addigra kezdhetem előröl. Szerintem nehéz azzal szembenézni, hogy nem csak öregszünk, de változunk is, az amilyenek most vagyunk el fog múlni. Lényegében én mindenféle elmúlástól félek valamilyen szinten. Egyszer az egyik barátnőm sokáig figyelt egy összejövetelen, már akkor sejtettem, hogy komoly dolgokon gondolkozik, majd nekem szegezte a kérdést:
-Lili te félsz a haláltól?
- Nem Ildikó-válaszoltam- Én az elmúlástól félek.
Mert az elmúlás ezer féle formát ölthet és nem csak a halálét. Van elmúlás halál nélkül is, ilyen egy kapcsolat megszakadása, vagy ha csak valamiről vagy akár személyekről elfeledkezünk vagy már nem csinálunk tovább valamit, amit addig csináltunk. Viszont tisztában vagyok vele, hogy elmúlásra szükség van az újjászületéshez, a körforgáshoz, hogy valami új jöhessen létre. Keringés nélkül a tó is nem több mint egy mocsár.

Nekem eddig nem volt lehetőségem profi, vagy félprofi fotósorozatokra, igaz többször gondoltam rá, hogy milyen jó lenne elmenni, fizetni egy igazi fotósnak, de valahogy a szemérmességem megakadályozott ebben. Tudni illik én mások előtt nagyon szégyenlős vagyok eleinte, illetve elkap egy fajta kisebb pánik és ettől feszült leszek :D Emiatt sajnos nem igen tudom elképzelni, hogy fesztelenül pózoljak egy ismeretlen embernek. Ráadásul van alapból egy bitchface-em, tehát vagy teli pofával röhögök mint egy troll, mert éppen poénkodok, ami akkor következik be ha már kiismertem magam, vagy elképesztően szigorúan nézek és sokszor megtörténik, hogy csinálnak egy képet, majd utána mondják, hogy mosolyogjak, de én bakker' mosolyogtam :'D Szóval néha úgy gondolom még szépen se tudok nézni és ettől mégjobban feszengek. Meg azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy aztán mindig volt jobb dolgom és egyedül el se mennék, mert titkon egy nyafka vagyok, tehát ha a párom nem kísér el, akkor biztosan magamtól oda nem megyek. Ettől függetlenül mindig vágyakozom szép képek után és arra az elhatározásra jutottam, hogy ezentúl minden alkalommal csinálni fogok egy-két képet, ha másért nem akkor az outfitért és mert végülis olyan jól esik ennyike kis önigazolás. Rá kell trénelnem magamat, mert hajlamos vagyok belelustulni dolgokba, pedig most eldöntöttem, hogy még azért van jó pár évem, amit ilyen téren is aktívan tölthetnék el.
Ami mondjuk engem zavar mostanában, hogy ismét azon rágódok, hogy majd csesztetni fognak az emberek a kinézetem, illetve az öltözködésem miatt. Mert megyek ugye majd állományba és lassan a bölcsibe is. Vagy ha nem mondják, de gondolják és ami a legrosszabb, hogy esetleg még éreztetik is. Namár most, nekem az a meglátásom, hogy felnőtt ember vagyok, egzisztenciával, önálló keresettel, van lehetőségem dönteni és főleg a saját életem felett, nembeszélve arról, hogy az, hogy én hogyan vagyok felöltözve az nem bánt senkit, tehát nem szegek meg semmilyen szabályt vele. Többször kerültem olyan helyzetbe, hogy nekem szegezték a kérdést hogy 'ebbe mész?', nem b*meg öltöztetőset játszok, persze hogy ebbe megyek. De aztán belém tudták úgy vágni az ideget, hogy egy jó ideig annyira ki voltam készülve, hogy féltem felvállalni saját magamat. Azóta is bánom, hogy hagytam az embereknek, hogy ennyire elbizonytalanítsanak és megfogadtam, hogy többet ilyen nem lesz. Meg én azzal sem értek egyet, hogy úgymond szoktassam be a környezetemet, mert olvastam ilyet is, de ezt azért tartom hülyeségnek, mert idővel úgy is napfényre kerül az igazság és aki nem tudja kezelni, az amúgy sem fogja tudni. A munkahelyemen emiatt folyamatosan kerültem konfliktusokba. Jött nyár a melegek, nem sminkeltem, világos ruhákba voltam, majd ahogy haladtunk az őszbe egyre több goth cuccom került elő és nem tudták kezelni, engem meg egy idő után már nem is érdekelt, végülis ha van valakinek valami baja, az is az övé. Olyan munkatársak, akikkel 2 mondatnál többet nem beszéltem már a kinézetem alapján mindent is tudni véltek rólam. Ráadásul még világos kawaii ruhákban sem tudtam levetkőzni a múltamat, sokat mondogatták, hogy nagyon voodoo papnős fejem van :D 
Mostanában elkezdte piszkálni a csőrömet a sminkelés komolyabban. Ez azóta van, hogy részt vettem Orsi fodrászvizsgáján. Rengeteg anyagot átböngésztem neten és úgy-de úgy felokosodva éreztem magam, hogy nekiindultam a boltoknak beszerezni a szükséges kellékeket. Régen úgy gondoltam, hogy nem sminkelek ha csak nincs rá alkalom, mert a bőröm nem igazán tolerálja és nekem a bolti krémek szóba sem jöhetnek, egyszer volt bőrgyulladásom is. Minden fürdés után és úgy kizárólag csak kókuszzsírral kenem magam és az egyetlen bőrtisztító a baba szappan és a melegvíz, mondjuk nekem glicerin mentest kellene abból is használnom, ezt nehéz beszerezni. Ezeket még elviseli a bőröm, mást és főleg az alkoholos dolgokat már végképp nem, pedig amiben van illatanyag abban van alkohol is. Tehát arra figyelnem kell, hogy mindig alaposan távolítsam el később, tehát ne maradjon fent többet mint amennyit kell. De szeretnék megtanulni szépen sminkelni és pár erősebbet csak azért, hogy fotóanyagnak tudjam alkalmazni. 

Amire mindenképpen szükségem volt már nagyon, az egy ecsetkészlet. Tudom, hogy árulnak komolyabbakat is, de jelenleg a kísérleti fázisban nekem megfelel ez is, majd később gondoltam veszek jobbat. Olyan ecsetet kerestem, amivel el lehet dolgozni a felvitt szemhéjpúdert és a löttyöket, ahhoz meg fluffy-puffy ecset kell.

Nagyon tetszik a mattos hatás ezért vettem mégegy púdert. Ez praktikusnak is tűnik, mert ha nem szeretném végig pacsmagolni magamat alapozóval, akkor elég mellé a korrektor. Egyszer vettem mattrúzst és bevallom őszintén imádtam, mert nem mozdult el és mikor megpillantottam a polcon a rengetegbe, hogy van cseresznye színű matt, ami a kedvencem, nagyon megörültem. Szerintem az én típusomhoz annyira illenek ezek a színek, illetve a bordó és a cseresnye, meg a mély lila, mert barna a szemem és minden rajtam, a hajam a szemöldököm is fekete. A szemhéjpúdereket amúgy már korábban vásároltam, de még sosem voltak használva igazán.

Aminek nagyon örültem, hogy két régi kisebb vágyamat is teljesítettem az egyik egy szép és dekadens keresztes fülbevaló volt, mert lassan megbarátkozok velük és egy könyékig érő kesztyű, mert egyszer volt már, de akkor azokkal ruháimmal együtt adtam el amiket kifogytam és végülis sajnáltam. Erre sokat gondolok, illetve azokra a cuccaimra amikből annyira kifogytam, hogy az eladás mellett döntöttem, mert még a mostani terhességem alatt sem híztam annyira még, ráadásul nem is tartottam a súlyt, nekem szerencsére rekord idő alatt sikerült fogynom, de voltak olyan darabok amiket azóta sem tudtam pótolni, hiába kerültek másmilyenek a helyükre.