War, children Rape, murder It's just a kiss away Love, sisters It's just a shot away

 Kisfiam nemrég tett önvallomása kapcsán fogalmazódott meg bennem igazán pár fontos dolog. Történt, hogy a konyhában(hol máshol?!) szendvics készítés közben elmélkedtünk és kijelentette, hogy ő egyébként köszöni szépen, de tök jól el van magában, tehát nem frusztrálja az egyedül töltött idő. Mondtam, neki, hogy én ezt teljesen megértem és ettől ő nem rosszabb, sőt semmi gond nincs vele, több mint valószínű, hogy introvertált személyiségjegyeket hordoz és ettől még ugyanúgy szeretem és elfogadom így ahogy van, nem is szeretném ráerőltetni, hogy többet mozduljon ki, annyi barátja van a suliban amennyire szüksége van egyenlőre, meg hát ezt had érezze ő maga.
 Mert ez nekem okozott problémát, illetve mire felismertem a dolgot, hogy bizony én is az vagyok. Sokáig nem akartam ugyanis elfogadni, azt hittem, hogy majd megváltozik a dolog, hogy úgy kell lennie és hogy ezt lehet erőltetni, majd idővel sikerülni fog, pedig ha én is jóval előbb rájövök, sőt lett volna kivel megbeszélni és megtudni, hogy abszolút nem vagyok egyedül ezzel a dologgal, akkor talán, nem megyek keresztül megannyi kellemetlen szituáción. Mert nem tudtam egyszerűen feloldódni, pedig többször próbálkoztam, egyszer rágtam Orsi fülét is azzal, hogy mutasson be a haverjainak, de szerintem ő sokkal előbb átlátta ezt, hogy nem is vagyok odavaló, és ez nem negatív kontextusban értendő, sőt hálás is vagyok neki utólag, mégha akkor ezen meg is sértődtem.

Nem voltam sohasem igazán társasági ember, mert a tömeget sosem tudtam elviselni, sőt az idegeneket sem nagyon kultiválom, rosszul kezelem a nézeteltéréseket is, ha akadnak, mert nekem speciel a hátam közepe a csoportos utálkozás, ha valakit kipécéznek és mindenki őt savazza, akár valami apróságon is. Ez a ki-mit mondott-kiről és hogyan, klasszikus értelemben vett szarkeverés, amitől én jobb szeretek távol maradni, leginkább a saját otthonomban és a hobbyaimnak élni, vagy a családommal foglalkozni. Nem érzem, hogy kimaradnék bármiből is ezzel, szerintem nem mindenkinek van szüksége ilyen jellegű önigazolásra, ha már csak a gothkodást veszem alapul. Olyan rengetegszer hívtak találkozóra, hogy meg sem tudnám számolni, de engem mindig a tudat tartott vissza attól, hogy el is menjek, ennyi ember közé, főleg egy csoportba, ahol a klikkek is megalakultak már, mert mindig megszoktak, én meg világ életemben az a magányos farkas típus voltam ebben a stílusban, egy ismerősöm sem volt 30 éves koromig aki hasonló érdeklődéssel bírt volna, legalábbis irl nem, csak online. Persze hozzá teszem, ha anno nem lépek bele egy igen kétes emberbe, akkor lehet könnyebben igent mondok ezekre a meghívásokra is, mert akármilyen nevetségesen hangzik, de a Hoze féle történet nekem amolyan lecke volt, illetve így fogtam fel és sajnos sokáig ez alapján ítéltem meg az ilyen társaságokat, jó időre el is vette a kedvem attól is hogy kimozduljak, pedig nyilván nem mindenki ilyen ott se, csúnya skatulya ez részemről, viszont én így éltem meg.

De nem érzem úgy, hogy ez hozna minket közelebb emberekkel, ott kellene barátokat szereznem, ettől még teljesen más életet élünk és más dolgok fontosak nekünk, gyakorlatilag semmi közös nincs bennünk az ég világon, és évi egy-két találkozót leszámítva nem is veszünk részt egymás életében, tehát még csak azt sem érzem, hogy lenne miről hitelesen beszélgetnünk :D Igen, ennyire introvert vagyok, magam számára is meglepő a tudat. Azok akikkel én tartom a kapcsolatot, akár messengeren, több és tartalmasabb infót is megosztunk magunkról mint, hogy éppen milyen zenét hallgatunk, vagy milyen ruhákat vettünk, ettől válik szerintem emberibbé egy kapcsolat és nem a közös koncerten ácsorgás tudatától, vagy mert te is-ő is-én is fűzőben vagyunk.

Olyan jó lenne egy profibb fényképező gép, de szerintem ez most sokáig álom marad, mert az energia árakat tekintve szükségem lenne egy laptopra is, hogy ne az 500as asztaligépet használjam. Pedig most, hogy sokat sétálok az őszben, kedvem támadt mindenfélét lefotózni, ami éppen megtetszik. Egy szép virág, vagy növény, de láttam már ízléses ajtó és kerítés dekorokat is, csak azért telefonnal ezt nehéz úgy lekapni, hogy jól is nézzen ki a végeredmény.

Sokat kell editelni filterrel, hogy legalább valamennyire vissza adja a valós szépségüket és mivoltukat, azt ahogy én megéltem a pillanatban, mikor megláttam.

Imádom a borostyánt, de minden futó növényt és főleg virágot. Azt mondják, hogy nem tesz jót sem az épületeknek, sem másnak, de engem mindig gyönyörködtet. Az udvarunkban pl vadszőlő kezdett el futni, először a benti sövényünkre, majd a sufnira, ahol a kertiszerszámokat tartjuk. Ilyenkor ősszel csodálatos vöröses árnyalatban kezd el pompázni😊 Kicsit sajnálom, hogy még nem volt alkalmam lefotózni.
Engem az ilyen tevékenységek is sokkal jobban lelazítanak már mint más jellegűek és ezektől előbb érzem magam gothnak, mint mondjuk a talikon villogástól.