Nálam ez nagyon gyakori.Úgy 12 éves korom körül kezdődött. Eleinte csipp-csupp dolgokkal, mondjuk az iskolával kapcsolatosan. Nagyon sokat szorongtam kifejezetten a diszlexiám okozta tanulási nehézségek miatt, amik aztán totális érdektelenségbe kergettek a folyamatos kudarcokkal. Elsőben csak hangosan olvasni ment nehezen, majd önhibámon kívül a helyes írás is. Folyamatos céltábla lettem emiatt és ez egy igen erős passzivitást eredményezett. Basztam tanulni. Idegesített.
Majd hála a jó nevelésben részesült kisgyerekeknek egy ennél nagyobb falattal találtam szembe magam. Ugyanis apai nagymamám öröksége, hogy az első 2 fogam kissé szabálytalanul áll. Nos, ez nagyon sok embernek iszonyat vicces dolog. Nem tudom pontosan, de akkor is éreztem, hogy a legtöbb embernek az is elég ha a külsőm nem szimpatikus. Pedig én akkor is megpróbáltam kedves lenni. De a vége mindig a csesztetés lett. Így szorongtam. Akkor is mikor nem kellett volna. Egy idő után, a szakmunkás iskolában már az volt a furcsa, hogy valaki barátkozni akart velem. Elsőre egyből rosszra gondoltam, hogy meg akar szívatni, vagy csak azért mondja, hogy menjünk együtt ki cigizni, mert majd jól megver mikor nem sokan látják. Hát akkor szerencsére tévedtem és 1 évig volt is barátnőm.
De persze 30 emberből nyilván egynek csak lesz baja valamivel. Vagy 30 embernek 30x1. Baj volt, hogy rocker voltam, hogy másképp öltöztem, hogy kicsi túlsúlyom volt (akkor voltam 55 kg...), a fogaim és, az is, hogy egyáltalán vagyok. Tartottam a szünetektől, bár ezt magamnak is alig bírtam bevallani, nem hogy másnak. Előszeretettel élcelődtek rajtam. Ez is épp elég, hogy szorongjak.
Megváltást az iskola elhagyása után, a munkahely hozott. Persze ott is volt miért szorongani, például a folyamatosan egymással versengő kollégák szemétkedései miatt. De valamilyen szinten nyugodtabb voltam.
De az utcán mindig tartva közlekedtem. Ezért is törekedtem a tökélyre. Hiszen én is tudtam, hogy egy kívülálló hamarabb veszi észre a hibákat. Persze nem másoknak akartam megfelelni, csak nem szerettem volna támadási felületet biztosítani az embereknek azzal, ha stílusomon kívül esztétikai hibát észlelnek rajtam. Túlsúly, a fogaim. Sokáig sanyargattam magam, de az anorexia elkerült és bulimiásnak egyszerűen szánalmas lenni. Keveset ettem, sokat dolgoztam. Ezért megérte operátornak és raktárosnak lenni. A sok mozgás és a kevés étel egy tartós súlyt eredményezett. Akkor már nem szorongtam annyira. Csak a fogam.... De vettek azért engem is körül értelmes és felnőtt emberek. Ők ezt el is feledtetik velem. Csak akkor kezdek idegesen mocorogni, ha eszembe jut, hogy ez sem tökéletes rajtam. Mint ahogy sok minden más sem. De dolgozni lehet rajta, csak ha nem megy hamar, akkor képes vagyok lepiszkálni a körmöm mellől a bőrt. Nem azt látom, amit szeretnék látni.
Meg kell küzdeni a démonaimmal és ez a legnehezebb.
Érdekes, hogy szorongásainkat legtöbbször környezetünk váltja ki. Ami rövid úton kompenzációhoz vezet. Ha külsőnkkel kapcsolatos a félelem, előbb utóbb olyan dolgokhoz nyúlunk amikkel orvosolni tudjuk. Ilyen lehet egy stílus felvétele, eszement költekezés bizonyos szépészeti beavatkozásokra, vagy csak olyan ruhákat kezdünk vásárolni amikkel lelkünket gyógyítjuk. Persze csak a mi agyunkban születik meg az a kényszer képzet, hogy ha márkás ruhákhoz nyúlunk vagy extrém alakot öltünk, akkor talán a világ nem veszi észre a hibáinkat. Hiszen mindenki vágyik az elismerésre és ha naturális, szüleinktől kapott testünkkel ezt nem érhetjük el, akkor formálunk saját magunknak egyet, ami minket is elégetettséggel tölt el. És ha mi elégedettek vagyunk, akkor a világ is az lesz.
"A magunk felett aratott győzelem a legnagyobb."
Hm...néha azt veszem észre, hogy meglepően sok közös dolog van bennünk...:D
VálaszTörlésÉn ugyananezeken a problémákon mentem keresztük, éppúgy a testsúlyommal és a fogaimmal voltak/vannak problémáim, mint neked, gúnyoltak érte, kiközösítettek és mire közpiskolába kerültem, már totál antiszociális voltam, ugyanúgy féltem másokkal ismerkedni, mint te és ugyanúgy ráment a tanulásra.
Engem az rángatott ki belőle, hogy középiskolában - a kisebbségi komplexus, a bejárás és a környezetváltás okozta stressz következtében - durván lefogytam, ami akkor olyan önbizalommal töltött el hirtelen, hogy egyből nyitottabbá váltam, lettek barátaim és (az első) párom, ki mertem mozdulni a négy fal közül...
Máig nem sikerült teljes mértékben elfogadnom magamat, de legalább azt elértem, hogy néha már tudok elégedett lenni a külsőmmel...:)
Nephertity: ezen már én is morfondíroztam :D sok olyan bejegyzés volt amiben magamra találtam és párom jegyezte meg, hogy egy picit még hasonlítunk is kép alapján :) bár ez sztem relatíve kicsit.
VálaszTörlésnem szoktam ilyet, de kicsit irigylem tőled, hogy akkoriban lefogytál,bár a hogyant talán nem, mert nekem ez nagyon nem adatott meg és 18 éves korom előtt nem sikerült a külsőmmel érvényesülnöm. bár nekem is volt komoly kapcsolatom 15 éves koromtól, de a végén a súlyomat is elbírálta puszta szemétségből, ami által kemény fogyózásba kezdtem. nekem csak a súly tartás ment.
a fogakkal kapcsolatban, ahogy elfigyellek még örülhetsz, az én szememben a te fogaiddal semmi baj sincs :) kicsit talán nagyobbak, de nem állnak ki meg ilyesmi. nekem komoly gondot okoz, hogy előre állnak T____T sajnos anyumék későn kezdtek el ezzel foglalkozni és akkor is kidobott pénz volt. mert kivehetős fogszabályozót csináltattak, ami miatt akár 4 évig is eltartott volna hogy helyre jöjjenek a fogaim. viszont 1 év alatt kinőttem a fogszabályozót.
megértem, hogy vannak dolgok amik miatt mai napig szorongsz te is. én nagyon érdeklődve szoktam azokat az embereket figyelni, kik elmondásuk alapján elégedettek magukkal. mázlisok.
Basszus, miket tudsz írni. Még mindig időnként meglepődök:) Ez az utolsó mondat, vagyis idézet, mindig ez lebeg elöttem amikor el akarok valamit érni, mikor kitaláltam hogy biza én kitűnő leszek, hogy én nagyon nagy májer leszek tanulásba... és nosza csak megcsináltam:)
VálaszTörlésBírom az érzelemmel feltöltött írásaidat, ezér most mindjárt jól fel is hívlak és átmegyek egy kávére. :D
Orsi: :) örülök, hogy tetszett. és annak még jobban, hogy motivációt ébreszt benned.
VálaszTörléstudod, hogy mi is nagyon büszkék vagyunk az elért sikereidre! öröm látni, hogy van aki igenis komolyan veszi a tanulást.
a kávé jó volt(Y) :D
Hát, hasonlít a stílusunk és a hajunk, de
VálaszTörlésamúgy nem tudom, lehet benne valami. :)
Ööö...nekem iagzából semmi bajom a fogaimmal, ezzel nőttem fel, el tudtam fogadni, szinte természetes, hogy ilyenek és, hogy odafigyeljek rá, hogy ne legyen feltűnő, hogy viszonylag nagyon és előbbre állnak a kelleténél. De ezt gyerek máshogy éli meg; nem azért bántott, mert szégyelltem, hanem mert folyton üldöztek a gyúnyolódással és egyre messzebbre és messzebbre mentek...féltek. NEm magamtól és a hibáimtól, hanem tőlük, tényleg.
Amúgy nekem is volt fogszabályzóm, ilyen kivehetős, először rózsaszín, aztán kék és zöld, úgy értem, egyik oldala kék volt, a másik zöld. Éjszaka kellett viselni, de alig tudtam aludni tőle, szóval szinte egyetlen éjjelt sem töltöttek bent, de valahogy a szívemhez nőttek...tudom, hogy furán hangzik, de nagyon tudok kötődni tárgyakhoz és akkor ezeket az izéket olyanoknak képzeltem el, akik, ha élnének, biztos megérténék a szorongásomat...ez ilyen gyerekes dolog. :)