2010. november 19., péntek

{*In der Stimmung mit Rüschen*}

Egy nem várt lehetőség ismét megszólaltatta bennem a lolis énemet és ennek apropóján átnéztem minden ezzel foglalkozó oldalt. Szemezgettem, eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha sok pénzem lenne, vagy ha csak vékonyabb lennék...Ugyanis a nagy álom rendelést bebuktam azzal, hogy a derék bőségem szülés óta nem a megkívánt, bár ez ellen teszek, de csak egyenlőre hosszabb távon. Pont onnan legnehezebb eltüntetni a felesleget, ahol a legjobban idegesít. És most emiatt végleg hajthatom a varrónőket és fizethetek duplán. Se tüll szoknya, se blúz. :'( Megreszkírozhatnám, de félek, hogy 3-4 cm miatt kidobhatok ezreket az ablakon és ha esetleg éppen jó lenne rám, akkor sem tudnék olyan ruhát felvenni, amiben kényelmetlenül érzem magam, vagy folyamatosan igazgatnom, húzkodnom kell, vagy a le és felvételnél kerülök olyan helyzetbe, hogy szappanozással kell lerángatni.
De azért álmodozni jó! ^-^
AP Kiskabát
Teljesen eluralkodott rajtam a ~Német Kislány~ outfit. Rengeteg ruhát nézegettem ennek hatása alatt és be kell vallanom most ehhez is van kedvem.
Ebből a kiskabátból nyilván fekete lenne a legjobb (révén az univerzális az én gardróbomban), de egy fehéret is elfogadnék.
Az AngelicPretty-re jellemző az a túl cuki stílus, ami nekem kicsit nehezen fér bele. Így vagyok a sweet lolita stílussal is, hogy bár nagyon tetszik, mert felüdülés a szemnek, gyönyör a léleknek, de ha magamon látnám rosszul lennék. Van akiknek kifejezetten jól áll és ha koordinációkban látom elolvadok. De nekem sok ez a rengeteg csipke, fodor, tüll, cukimuki printecske, a színek sokasága és a túlzott szív motívum használata. X__x
De ettől függetlenül van nagyon sok olyan ruhájuk, amikért egy párhuzamos világban már öltem embert is. :D

BTSSB *w*
Ahh! Olyan kis csini, de mégis vissza fogottabb.
AP cutsew
Ez meg cukker! *-* Ahahah

AP cutsew2
Ezt a képet Gigi blogjáról loptam, utólag is elnézést érte! ^^' Máshol nem volt fellelhető egy pikcsör sem.
Borzadály, hogy mennyire szép!

BTSSB cipő
Csudijó

FanPlusFriend military lolita kabát
Nyilván nem szürkébe, csak fekete színben nem volt kép. De a lényeg látszik.

AP blúz
Nah, erről beszéltem! Annyira kis vissza fogott, de mégis különleges és csinos.

AP blúz 2


Azt hiszem SecretShop-os zoknika
De valami elképesztően csodálat!

BodyLine csizma
Nahát ezt meg megzabálom! :D Ez a testvércsizmája annak, amit kinéztem utoljára. Első blikkre abszolúte nem illenek hozzám, de nem foglalkozok ezzel, mert lelkesen hordanám annyira a szívembe lopták magukat. ^w^
*-* Kleines deutsches mädchen stil!

3 megjegyzés:

  1. Kezdem megszeretni a lolita stílust:D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon helyes! :D:D Érdekes koordikat lehet ám össze rakni. ^^ Még ha nem is ragaszkodsz szorosan az összes lolita szabályhoz. ;)

    VálaszTörlés
  3. Az a FanPlusFriend kabát nagyon szép! ;)

    VálaszTörlés