2012. március 21., szerda

Would you dance with me to the night? Into the serious moonlight Brighter than the stars above you shine

Kislányként sohasem volt az az álmom, hogy balerina legyek. Valahogy boszorkánynak vagy cukrásznak lenni izgalmasabb gondolat volt. A tánc viszont mindig is érdekelt és ki is próbáltam pár formáját, de komolyan egyiket sem vettem, hobbiból persze mai napig táncolok (:
A balett pár évvel ezelőtt kezdett el érdekelni. Megtetszett a kimért, visszafogott báj és elegancia ami ebben a műfajban van. Könnyed mozdulatok, amikben valójában elképesztő mennyiségű erőfeszítés és munka van. Csak azok válhatnak színvonalas balett táncosokká, akikben a tehetségen kívül az akarat is megvan a hosszú évekig tartó verejtékes tanulásra. Nem egyszerű balerinának lenni.
2 kedvenc filmem már is van ebben a témában ^^ A Center Stage-t még korábban néztem meg és akkor nagyon megtetszett, így ajánlom is meleg szívvel. Évekig kerestem, mert a címet anno rosszul fordították. A másik pedig a Black Swan, ami egyedi látványvilágával és megkapó történetével szintén magával ragadott az első perctől kezdve.
Kedvet is kaptam egy újabb performance sorozathoz ^^ Amúgy is itt van végre a tavasz. A hirtelen jött meleg legjobb kicselezése is lehet egy könnyű balerina ruha (:


Ha lenne elég feles szabad időm és persze nem kevés áldozható anyagim, akkor vennék balett leckéket, persze csak a saját magam örömére. Ha másért nem, akkor azért, hogy ezt a két dalt eltáncolhassam egyszer legalább (: Rengeteg szép mű született, vannak kortárs alkotások is, de goth és industrial zenére még senki sem táncolt balettet.

16 megjegyzés:

  1. Fhú én régen szívesen lettem volna balerina mindig is tetszett a ruhájuk és az a kecses mozgás*.*
    És aw nem tudom,hogy csinálod,de mindig gyönyörű vagyok..fhúú utállak ezért:'D<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te most is csodálatos balerina lehetnél (: Megvan hozzá mindened *-*
      Valahogy gyerekként nem, de most annál inkább. Most tudom igazán értékelni ezt a táncot.
      Te tényleg mindig az vagy =DD De én..ehh. Vállalom a vállalhatatlanságom, más választásom úgy sincs :'D

      Törlés
    2. Dolfi el kell,hogy szomorítsalak,hogy súlyos vakságban szenvedsz:D

      Törlés
  2. Nagyon jó képek mint mindig :) De nekem a balett mindig is ijesztő volt kicsit o.O Hogy miért, ne kérdezd :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen (:
      Muszáj megkérdeznem :DD De picit sejtem. Ha azért amiért pl nővérem sincs oda érte, akkor a lábtartásra tippelek.

      Törlés
    2. Kicsit késve reagálok bocsi :$
      A lábtartással nekem semmi bajom, úgy az egész összhatás zenével meg mindennel az ijesztő :D

      Törlés
  3. Oh, de gyönyörű *.* Mostanában én is elkezdtem szeretni a balettet. Neked nagyon jól állna a tánc is, nem csak a ruha. Egyszer megnéznélek ezekre a dalokra hogyan nézne ki :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen ^^ <3
      Ilyenkor kicsit sajnálom, hogy nem időben kaptam észhez, de végül is a saját örömömre bármikor nekiállhatok :D Rengeteg totorial van fent neten. Pl youtube-ról töltöttem sok rúdtáncos vidit is :DD Csak balett cipőt hol lehet venni? O.o Én eddig sehol sem találtam :(
      Régen ugye táncoltam, de a Hip-Hop nem számít valami nőies műfajnak xD
      Ohh ha tehetném, akkor társulatot alapítanék kifejezetten Gothic Ballet néven :DD

      Törlés
    2. Szerintem nem igazán lehet boltban venni :/ A legjobb neten utána járni, hátha találsz webshopokban, imitt-amott. Én is nézelődtem boltokban, szintén eredménytelenül.
      Annak a társulatnak pedig én is szívesen részese lennék :D

      Törlés
  4. Hmmmmmmmmm....itt én leszek a ludas- mert nem emlékszem pontosan!!! :D

    Én művészeti suliba jártam és voltak balettes évfolyamtársaim, meg voltak közös óráink is...

    Ez úgy működik, egy hivatalos balett cipő, ÚJONNAN hogy kb 2-5 E a cipő maga, attól függ milyet veszel meg honnan. Szalagot is vehetsz hozzá 2-3 E- ért. Ezen kívül vannak hozzá minden féle biz baszok, amit ha nem rendszeresen meg rendeltetésére használsz szerintem fölöslegesek.....úgymint ilyen lábujjvédők meg szalagok, tapaszok, szilikon (mi helyett vattával is helyettesíthetsz vagy valami anyagdarabbal..) rüsztvédők ( rüszt amikor feszíted a lábfejet, fociban is így hívják :D) Egyébként ha keresel ilyen cipőt, ne balett cipőként keresd, hanem SPICC CIPŐ-ként.

    Remélem valamelyest segítettem! Sajnos nem emlékszem honnan vették, mert ez évekkel ezelőtt volt- sőt talán az árak sem ilyenek már, fogalmam sincs....:S

    Szerintem soha nincs késő elkezdeni valamit- ha más nem saját vagy környezetünk szórakoztatására. De ha komolyan akarod csinálni ezt a balett dolgot, akár ha csak otthon is, vigyázz magadra! Durva szakadások meg repedések elő- elő fordulnak, ráadásul a lábfejed tropára fog menni...arról nem is beszélve (akartam is mortemre írni egyszer egy cikket erről, de még nem jutottam odáig :P) hogy a bájos balett táncos hölgyek lába igen igen rusnya!!! Persze egy élet kemény munkája van mögöttük, de sajnos a lábuk gusztustalan...:( mert tönkremegy.

    Egyébként ha jól emlékszem az évfolyam társaim közül (kb 40 fő) EGY hölgyemény ment balett táncosnak össz-vissz a későbbiekben...:D

    Bocs a hosszú kommentért, sok sikert- ja és nézz szét, hátha lehet használtan is venni valami szép darabot, kimosod anyag az egész- kiv. az orrában a fát, de nem hiszem hogy komolyabb baja lenne egy mosástól...

    ...valamint a balett fájdalmas dolog, túl sok lányt meg fiút láttam zokogni anno- biztos a testi fájdalom is az oka, de lelkileg szar lehet megélni egy jó táncosnak ha valami nem sikerül sehogyan sem..

    Én még nem láttam ezeket a filmeket, de mindenki dicséri ezt a fekete hattyú dolgot...O__-?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sZia ^^
      Semmi gond, szeretem a hosszú kommenteket :DD Ha már én hosszú bejegyzéseket ritkán írok, legalább legyenek szép, terebélyes kommentek ^^
      Nagyon szépen köszönöm a segítséget! Már utána is néztem a cipőnek. Van kb 5ezerért, de persze ennél drágábban is. Használtan mondjuk sehol, de az állapotától függően nem lenne gond, végül is, nem az első eset lenne, hogy másodkézből vennék lábbelit :D
      Uhh, igen. Nézegettem képeket balettos lábakról..hát kb úgy néznek ki, mint az enyémek egy hónap aktív bakancs hordás után :d De viccen kívül, nem csoda hogy tönkre megy nekik, ott éri a legtöbb terhelés a testüket. Mondjuk elgondolkoztam, hogy azt is tönkre tegyem-e magamon, ha már a térdem megszívta a táncolást és a kenuzást anno. De nem hiszem, hogy hobby balettozás miatt olyan szinten tropára menne. Legalábbis bízom benne :D Meg mindennek az alapja a jó bemelegítés és a fokozatosság. Ezt az úszás alatt belém nevelték.
      Pár alapgyakorlatot tanulnék meg szívesen, mert szeretem vegyíteni a stílusokat (: Rúdtánc némi pörgéssel, szép kéz és lábmozdulattal, máris egészen más lesz a koreográfia ^^
      Verseny szerűen egyébként nem művelném. Pontosan az általad leírtak miatt. Annyira kemény és időigényes, fiatalon kell elkezdeni és ha anatómiailag nem erre születtél, akkor az évekig tartó gyakorlások és tanulás egyenlő lesz a semmivel :/ Tehát mindenképpen csak hobby.

      sZerintem nézd meg a Black Swant (: Nagyon érdekes film. Nekem főleg azért tetszett, mert sejtelmes volt és a táncos szemszögéből mutatta be az egészet, hogy mit érez, ő milyennek látja a folyamatot. Ennél többet nem is mondok, mert azzal lehet spammolnék :D

      Törlés
    2. Köszönöm, szerintem idővel eljutok ehhez a filmhez is! :)

      Ha ez az egyik vágyad, akkor pár ezerért szerintem egy életre "bevásárolsz" belőle egy cipellővel :P

      De óvatosan tanulgasd, nehogy baleset legyen a vége, azért veszélyes dolog ez akkor is autodidaktaként :S nehogy valami ínszalagszakadást kreálj magadnak! Szerintem ilyen cipővel biztos meg lehet tanulni egy két dolgot, csak tömd ki az orrát, nehogy szétmenjen a lábujjad.

      Hmm...nekem sosem volt semmilyen változás a lábamon hosszú bakancshordás vagy könnyű cipők hordása között. Fiúkon jobban látszik, a vádlijukon. De nem hallottam még ilyesmit lányokon!

      Sok szerencsét a cipőcskédhez, és legfőképpen vigyázz magadra!

      Törlés
    3. Igazán nincs mit (: Nagyon érdekes a látvány világ is.

      Nekem a bakancs hordással számos negatív tapasztalatom volt. Mondjuk nagyon érzékeny a bőröm és ez alól a lábam sem kivétel :/ Minden cipő nagyon csúnyán képes feltörni. Eddig csak a Pleaser platform szandálom nem csinálta ki, de érthető, hiszen az egy vérprofi, minőségi táncos cipő. 3 bakim volt, mindegyikkel hónapokig szenvedtem, betörni sohasem tudtam őket. Az utolsó bakancsomat 2007ben vettem és kb 2 hét hordás után annyira feltörte a sarkamat, hogy fekélyes seb lett rajta :S Ezzel kb 3 hetet lábadoztam. Hozzá tartozik, hogy a lábfej szélességem miatt feles cipőim vannak, mert van olyan fazon amiből elég a 23cm-s van amiből ( ha keskenyebb ) kell a 23,5cm és bakancsból nekem emiatt 37-es kell, mert az acélbetét betolakszik előre. De ez a szemét baki, mai napig a jobb lábam ujjait nyomja :'D És minden egyes hordás alkalmával minduntalan feltöri a lábamat. És ha nem figyelek oda, nem kezelem, vagy túl sokat hordom, akkor a feltört részek becsontosodhatnak. Miután volt a fekélyes seb a sarkamon, azóta a seb helyén egy kemény rész van.. ehh remek érzés mikor a cipő sarok része hozzá ér xD:S Ezért tényleg csak nagy havazáskor hordom, amikor elkerülhetetlen, mert más cipőbe lehetetlenség kimerészkedni. Mondhatom, szanaszét veri a lábfejemet és a végén az egész lábam, a combomig sajog :S

      Bízom benne, hogy minél hamarabb meg tudom venni ^^ Mondjuk utána fogok olvasni, nem tudom a vattát idővel érdemes kicserélni? Mert néhány magassarkúmba tettem régen is, hogy ne lötyögjön a feles cipő, de egy idő után annyira összeállt kemény gubaccsá, hogy ki kellett szedni.

      Táncolni jó (: Mindig is szerettem volna, de sokáig nem tudtam érzéssel csinálni, aztán eljártam, vettem órákat bizonyos műfajokba és miután ráleltem arra a zenére ami a szívemhez legközelebb áll, már nem is kellett erőlködni. Amúgy lehet, hihetetlenül hangzik, de nem szeretek nyilvánosság előtt táncolni :D Sőt, itthon is akkor táncolok ha egyedül vagyok, mert zavarba ejt ha valaki figyel :$ Csak akkor tudok igazán kibontakozni ha egyedül vagyok, mert magamért táncolok. sZóval a balettben érzek valamit magamból. sZeretem eltáncolni az érzéseimet, saját magamtól koreografálni, több dolgot összevegyíteni, éppen a hangulatomhoz illő zenére előadni. Ajj de jó lenne egy saját kis hely xD Már akkor akartam, mikor rúdtáncolni kezdtem. Tükörfalú, parkettás szoba, ami csak az enyém :D Na ott, kedvemre, bármit, bármikor *-*

      Köszönöm szépen a segítséget ^^ Minden jót kívánok neked ^^

      Törlés
  5. :D:D a legjobb barátnőm gogo táncos lány volt...:D miután saját lakást "kapott" a párjától, abban volt saját színpada meg tükrök, neonfények......félt egyedül aludni és abban a pár évben többet voltam vele és nála mint a páromnál! :D Szépen elvoltunk kettecskén a fura kis világunkban- különös barátság volt, egy "magamfajta fekete világú" és ő a gucci- plaza- csajszi, óóó milyen szép napok voltak, vandálkodtunk megállíthatatlanul- én vigyáztam rá ő meg szórakoztatott! XD Jajj de szerettem őt- a mai napig is- bár elsodort az élet egymástól minket, hiányzik is...:'( - na de tudom miről beszélsz, a rúdtánc bizony szórakoztató és valahol lenyűgöző, az ügyesebb nők ellentmondanak a gravitáció minden törvényének! :D

    Most akkor szélesebb a lábfejed?- genetika az egész. -Persze gondolom ennek annyira te nem örülsz! Nekem 40,5- 41- es lábam van, és vékony lábfejem- ez meg a másik véglet, mert vagy kicsi egy cipő vagy túl széles, bő és leesik a lábamról hiába a méretem! :D De hát ilyen szopatós az élet, ez se legyen túl egyszerű :D

    Télen én is bakancsot hordok, akármennyire is utálom, sajnos ez a legpraktikusabb és legmegbízhatóbb...-.- Platformokat már nem fogok venni a gerinctörésem miatt, meg amúgy is csalódtam a minőségükben (széjjelbaszódnak- a talprész MINDIG leszakad..) úgyhogy valami egyszerűnél fogok voksolni a nyárra- egyelőre a régi slip-onomat nyúzom! :D Jó választás volt anno, már vagy 4-5 éve megvan- de az idei nyarat már nem fogja megélni :'( pedig hű barát volt, túráztunk hegyeken völgyeken erdőkön át, játszottunk sokat, megjártuk párszor vidéket, jártunk tóban és folyóban...sokszor mellőzve és eltemetve volt más cipők alatt, de mindig biztos pont volt...:"(

    Na ha már az összes bánatomat elsírtam- se csaj- se hűséges cipő- még azt elárulom, hogy ÉN A BÜDÖS ÉLETBE SOHA NEM TÁNCOLTAM MÉG SENKIVEL- persze mások akarták csak én nem! :D Egyszerűen nem szeretek táncolni, nem érzem felszabadítónak mint mások, nyűgnek érzem...xD Kicsit gáz mondjuk minden buliban ültem eddig és pofáztam, de mindenki megszokta már- meg különben is minden buliban van- KELL egy ember aki ül és pofázik azokkal akik ugyanúgy nem táncolnak vagy nem kérte fel őket a kutya sem! :D

    VálaszTörlés