So long I've looked at people come and go Silence has made a fool of me I walk down to your house of steel But I never know just what i'll really feel

 Vannak gondolatok amiket nem szívesen írok bele egy fotós bejegyzésbe, mert azokat statisztika szerint is többen olvassák. Nem igen tudnám ezt az érzést megmagyarázni, mert normál esetben azért írok le mindent, hogy elolvassák, hiszen ez a nyilvános blog lényege, de mégis egy rakat dolgot visszatartok, pedig rájöttem már, hogy jobb kiírni, mint fuldokolni tőle.
Az egyik ilyen dolog, hogy meghalt az egyik barátnőm, mert ez egy komplexebb szituáció. Ő nem csak a barátom volt, munkatársak is voltunk éveken keresztül, majd szinte családtagokká váltunk, mert együtt jártam a fiával 6 évig. Nagyon sok titkomat tudta Ildikó, látott rengetegszer mikor padlón voltam, a válásomat is végig kísérte, sőt az egész utána tartó jellemfejlődésemet is, és abban vitathatatlanul nagy szerepe volt. Nem titkolom, akárhogy is volt, mert voltak olyan időszakok, mikor nem voltunk túl jóba, ő mégsem mondott le rólam, mindig tárt karokkal fogadott és meleg kávéval. És akármilyen is volt, rengeteget köszönhetek neki, egy óriási része a mostani elveimnek és gondolkodásmódomnak tőle származik. Bátorított mikor szükségem volt rá, ellátott sok jó tanáccsal mikor a kisfiammal problémák voltak az iskolában és mindig minden helyzetben készen állt, hogy meghallgasson. Nagyon türelmes ember volt, sokszor példát vettem róla. Nélküle most biztosan nem lennék az aki ma vagyok, nagyon köszönöm, hogy volt nekem.
Sajnos utolsó idejében már nem tudtam mellette lenni, pedig szerettem volna még utoljára örömet okozni neki azzal, hogy meglátogatom. Különböző bonyodalmak miatt ugyanis kb nyár óta nem látogattam meg, de ezt most nem szívesen részletezem, mert nem tartozik ide, és Dani beosztása is úgy változott, hogy hétközben már nem volt lehetőségem vidékre utazni, de amíg tudtunk, beszéltünk telefonon is. 
Most tudtam, hogy már nincs sok hátra, közeleg az ő ideje, szerintem érezte ő is, hogy mennie kell, így már nem várt rám tovább. Hétfőn délután elaludt örökre. Én csak abban reménykedek, hogy utolsó óráiban nem volt teljesen egyedül és nem szenvedett. Nem tudom elmondani, hogy mennyire mardos a bűntudat amiatt, mert nem tudtunk méltóképpen búcsút venni egymástól, mégha a körülmények hozták is így. Hiányozni fogsz vén boszorka❤