{*Me, my self and I*}

Megszülettem. Kaptam egy külsőt, amit mai napig nem tudok 100%-ig elfogadni. Nem tudom, hogy ez az elégedetlenség jó vagy rossz. Valószinüleg mindenki érez ilyet önmagával szemben. Csak ülsz végzed a dolgodat, de közben egy szebb és jobb, igazságosabb világról álmodsz, amiben te is elnyered méltó pozíciódat és fizikai valódat. Élem az életem, aminek magán életi részével elégedett vagyok, de sikereim nincsenek, mert céljaimban nem értem el semmit. Nem tudok abban kibontakozni igazán ami lényemet megalapozza. De ez persze csak a fejemben él. Érzem, hogy ez aki most vagyok, nem azt az életet éli minden szinten, aki valójában vagyok.

Értelmetlen? Ingen az. Én is tisztában vagyok ezzel, de mindig is egy bonyolult, összetett személyiség voltam. Nekem nem ment az egyszerűség. Furcsa dolgokon gondolkoztam, legalábbis másoknak az volt. Nem vagyok elégedett a {jó}-val, nekem a legjobb kell. De ezt persze nem érem el. Mindig téves útra lépek. Sajnos meggondolatlan is vagyok. Előbb jár a szám, minthogy átgondolnám a súlyát szavaimnak. Az érzelmeim vezérelnek, képtelen vagyok hideg fejjel gondolkodni. Utólag nagyon okos tudok lenni.
Érzem, hogy a külsőm sem áll szinkronban az elképzeléseimmel. Persze, aki azt mondja szereti teste minden porcikáját és el is fogadja, az hazudik. Vagy őrült. De mindannyian éreztük már, hogy meg kell változtatnunk magunkon valamit, hogy a lelkünkben béke honoljon. Vajon az az arc az igazi, amit születésünkkor kapunk, vagy amit megálmodunk magunknak a szívünk legmélyén? Vagy az az igazi énünk, akit a hétköznapokban nyújtunk, vagy akit egy buli alkalmával a szabadjára engedünk??
Mert van, hogy ezt a 2 embert, aki van bennem, nem tudom ketté választani, vagy egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy melyik arcom az enyém. Hiszen a hétköznapokon én egy család anya vagyok, aki ügyeket intéz, orvoshoz viszi a gyereket, mos, főz, takarít és hivatalokban fordul meg, komoly jogi maszlagokat értelmez. De ha leülök a saját világom író asztalához, vagy egy bulira készülök, én leszek {DyingRose}, szabadjára engedem minden kreativitásom és a szívemben elrejtett összes titkos vágyamat magamra öltöm.
Most, melyik "ember" vagyok én??? Olyan, nehéz eggyé olvasztani mindkettőt. Szinte lehetetlennek tűnik megtalálni az arany közép utat. Hiszen ebbe az ön-vallomásba az is bele tartozik, hogy életem egyik területén ért sikertelenséget képtelen ellensúlyozni a, másikban elért sikerekkel.
Nincs lehetőségem kitörni, nagyot alkotni. Szeretnék táncolni, tervezni, alkotni. És nem a pénzért. Hanem az alkotás öröméért, hogy szükség és igény van arra amit csinálok. Pénzt munkáért akarok kapni. Kemény munkáért, ahogy eddig is elvártam. Ne a külsőm, vagy a hajlandóságom miatt jutalmazzanak egy munka helyen.

~Én, a lelkem és jómagam~

~*Egy éjjel felébredtem,
A legsötétebb álomban,
És egy, csinos szellem suttogott nekem.
Csak egy csepp…
És neked fogom adni az örökkévalóságot!*~