Nem. Nem félek. Kerek egy évig kövezte az életemet az elmúlt időszakban félelem. Most valahogy leráztam magamról minden reszketést. Éreztem, hogy valami készülőben van. Mert, ó, azok a fránya női megérzések sohasem csalnak. Igaz, én sokkal drasztikusabb dologtól tartottam. Fizikai szenvedéstől. De valljuk be, a lélek fájdalmai sokkal nagyobb kínnal járnak.
Azóta viszont mintha erőre kaptam volna. Minden tekintetben bátrabb vagyok és ennek csak a hasznát látom a mindennapjaimban. Nem ijedek meg a kihívásoktól, lazán veszem az akadályokat és láss csodát, az élet olyan területein is remekelek, amiken eddig botladoztam. Nem voltam egy háztartási tündér, de most valóságos királynője vagyok a lakásomnak. A munkában bár megálltam a helyem, de ragaszkodva a biztos jövedelemforráshoz maradtam a kaptafánál. Most túl nézek ezen és próbálgatom ott is a szárnyaimat, ahol eddig nem volt merszem. Mindig is elutasítottam az olyan helyzeteket, ahol engem is elutasítottak volna. Most őszintén: Ki bírja ezt elviselni? Vagy legalábbis megkockáztatni? Hát, ezen is túl vagyok, merészen tekintek a lehetőségekre. Igazából nincs is mitől félnem. Enyém a világ, és az sem elég.
Minden nap egy új bejegyzés. Egy tiszta felület, egy papírlap, amit tele írhatok, de még rajzolhatok is rá. Jó ideje nem így néztem az életemre és szabályosan be voltam tokosodva egy megszokott ütembe. Megköszönhetném, hogy ebből kiszakítottak, de ahhoz túl büszke vagyok. Inkább csak némán veszem tudomásul, hogy egyre jobban a felszínre kerül a valódi énem és az életemet a saját szájízem szerint alakíthatom. Önálló akartam lenni, kalandokra vágytam. Megint megkaptam amit akartam. Magabiztossá és rettenhetetlenné váltam eközben. Veszteni valóm meg lehet eddig sem volt. Minden ami számomra kincs, most is a birtokomban van.
