Deep footsteps mark the snow traces of yesterday where and when to go We never meant to cause pain nor sorrow Now every word a poisoned arrow

Viccelődtem az egyik munkatársamnak azon, hogy az milyen kellemetlen, mikor éppen beszélsz valakiről és a többiek elkezdenek indokolatlanul rád bámulni, te meg hirtelen ettől szorongani és hátra nézel, hogy ugye nem áll ott a hátad mögött az, akiről éppen szó van. Persze, ő rögtön azt gondolta, hogy ezt valamilyen negatív kontextusban értem(pedig lehet olyan szentimentális benyomásod is másokról, amit szintén nem érzed, hogy el tudnál mondani face-to-face), de nyilván nem kell tudnia mit gondolok, hiszen nem egy orákulum, de ő hozzá tette, hogy olyat kell másokról mondani, amit fel tudsz vállalni. Persze, nyilván. De én elgondolkodtam ezen, mert nem szeretem ha mindig tudják mit gondolok, mert ettől olyan érzésem van mintha a fejembe turkálnának és nem is érzem szükségét annak, hogy mindig minden pillanatban kimondjam kiről mit gondolok, mert szerintem ennek bizonyos helyzetekben egyszerűen nincs jelentősége. Az emberek túl sokat szoronganak azon kényszeresen, hogy mások mit gondolnak róluk és egy munkahelyen vagy egy hivatalban ez nem kellene, hogy fontos legyen. Én a saját véleményemre sem mindig adok. Most ezt úgy értem, hogy az, hogy Ancika személyiségét milyennek ítélem meg, nem számít, a lényeg, hogy ha oda megyek hozzá és kérdezek valamit a munkával kapcsolatban, akkor válaszoljon, mutassa meg, és ne tartson vissza információt és ne akadályozzon. Az, hogy kedves vagy nem, vicces vagy nem, szimpatikus vagy antipatikus számomra az illető, az nem szabad, hogy befolyásolja a munkakapcsolatunkat. Mondjuk talán ez azért van, mert magamfelé is ugyanezt várom el másoktól. Ha meg valakivel nem érzem, hogy jól kijönnék, akkor egyszerűen elkerülöm. Maximum nem vele megyek ki szünetre, de ezenkívül nem érzem, hogy dolgom lenne azzal, hogy milyen mint ember, hiszen nem élek vele együtt, még csak nem is vagyunk barátok.
Ráadásul nekem komoly morális dilemmát is okoz az, hogy megmondjam ha valakiről negatívan vélekedek, mert alapvetően nem szeretem bántani az embertársaimat, ahhoz engem már alaposan ki kell hozni a sodromból, hogy valaki rossz tulajdonságait az arcába vágjam, pontosan a fent felsorolt indokok miatt. Nagyon rosszul tűröm ha valakit szenvedni látok, magam is tisztában vagyok azzal, hogy milyen rohadt egy érzés ha megbántanak, inkább megválogatom a mondandómat és próbálok inkább valami megoldás szerűséget kierőltetni, tehát nem a negatív dologra koncentrálni, vagy elmondom, hogy az illető rám tett benyomása milyen hatással volt és ezt miért és hogyan nem kezeltem jól, ezért mik azok a dolgok amiken változtatni kellene. Alapból nagyon nem mindegy mit hogyan mondunk. A szavaknak komoly hatása van és a kontextusnak is. Nem mindegy, hogy valakinek a hozzáállásával vagy a személyiségével van gondom, mert az egyik rám tartozik, a másik már kevésbé. Utóbbinál rajtam van inkább a felelősség, hogyan birkózom meg vele.

Ami mondjuk jobban zavar, hogy mostanában megint előjött a pánikbetegségem és elég rosszul élem meg. Ez leginkább nagyon stresszes időszakokban tör felszínre, mikor versenyhelyzet alakul ki, vagy legalábbis így érzem. Jelenleg azzal magyarázom ezt a túlzott paranoiát, hogy bekapcsolt bennem a túlélési ösztön és emiatt mindenkit árgus szemekkel figyelek magam körül. De az mindenesetre nagyon érdekelne, hogy pontosan mi a magyarázat arra, hogy én az átlagosnál is jobban szorongok az embertársaim között és úgy érzem minden pillanatban az életemre akarnak törni. 

Most vissza kapcsolnék inkább halloween módba a lelki békém kedvéért és megosztanám veletek azt a sok pazar szerzeményt, amit az elmúlt napokban kaparintottam meg :)

Kezdjük ezzel az über cuki tökös üvegbögrével, amit a tescoban láttam meg *.*
Nem csalás, nem ámírtás, a szívószál is bizony hozzá járt és műanyag, tehát nem papír. Jajj nagyon aranyos, kétszer mentem vissza, de nem volt szívem ott hagyni.

Bár a tesco sem volt a helyzet magaslatán idén, tkp elvétve lehetett itt-ott találni valamit ami halloweenes, főleg ha a tavalyi kínálatukat nézem, de, ami számomra kellemes meglepetés volt, hogy a lakástextilek között akadt többféle kincs. Ez a denevéres pokróc nagyon tetszett.

Amiért én még megvoltam őrülve az a párna. De ebből volt többféle és kicsit nehezen választottam, mert majdnem az összes világos árnyalatú volt, amitől én kicsit idegenkedem, de sikerült ezt a csodaszép denevér seregeset kiválasztani.
Akadt még több féle ágynemű, de arról most lemondtam, mert tavaly vettünk.

Meg kell mondjam, ez volt az indok amiért elindultunk a tascoba. Elviekben legalább 4 féle telimintás halloween pólójuk volt, de én a helyszínen már csak ezt az egy fajtát találtam, bár ennek is nagyon örültem, mert idejét sem tudom mióta szerettem volna hasonlót. Sheinen is megnéztem, de az utóbbi rendelésnél mindössze egy telimintás volt és az ára végül nem nyerte el a tetszésemet, akkor jobban hajtottam a megagalléros blúzra. 
Ez a fantasztikus póló, ami ráadásul anyagában mintás, tehát nem printelt, így nem fog kopni, mindössze 4500 ft volt kb.

Egy pöppet megcsapott a halloween bólvi szele, de csak azért mert én is vadásztam a pepco-s szemgolyós csengőre. Sajnos nem jártam sikerrel :( Pedig nővéremet is ráállítottam a projektre, ő valamivel többet pepcozik, de hiába. Úgy fest csak pesten lehetett hozzáférni és hamar el is kapkodták. A tervem az volt, hogy a munkaasztalomon kap helyet és minden alkalommal mikor valaki szeretne tőlem valamit, előtte be kell, hogy csengessen :D Azért ez elég muris lett volna.

De, SIGH, nem jött össze, szóval ezt a világítós, stílszerűen boszi méregkeverős címert választottam fájdalomdíjként :) Azóta bent várja a jeles napot.

Gondoskodom arról, hogy a családom minden tagja megfelelő hangulatba kerüljön :D És nem csak dekorációval és a felszolgált ételekkel, amikből azóta jócskán betáraztam, de erről azért nem tudtam megfelelően dokumentálni, mert mindent biztonságos helyre kellett menekítenem, hogy kitartsanak 31-ig.
Biuskának most is beszereztem sok halloweenes ruhát :) Kicsit aggódtam azon, hogy mire beérek a bizományiba, lesz-e még, nem-e vásárolják fel, de az eladó hölgy megnyugtatott, hogy rengeteget küldenek angliából. És hál istennek! A kiscsajom így is mindent megnéz rajtam, már korábban benyújtotta az igényét tüllszoknyára is, ezért azt is vennem kellett :D Nagyon tetszett neki minden, mondta, hogy EJÉMY, AJANYOS PUKÁJÓS! :3 

Ezzel a képpel búcsúznék. A munkahelyemre is megérkezett a halloween hangulat. Kolleganőm kiszaladt az irodából, hogy van bent egy hulla, megnézem? Mondtam, hogy naná :D És ott volt a kanapén ez borzalmasan vicces halott :D

Az új munkatársunk, aki sajnos nem tudott bemutatkozni, mert már nem él, de nekem elsőre szimpatikus lett hallgatag stílusával :D Vele legalább nem lesz semmi gond, attól sem kell tartanom, hogy végig pofázza az egész napot.

Drifting through loss We escape from the cost of the pain The healing through years So obscured by the tears, and the strain But this one-way street you're on You'll never be fulfilled Gonna get you killed

Szerintem, ha valamire nagyon vágyunk, akkor az univerzum előbb utóbb igenis lehetőséget fog teremteni az elérésére. Még annak ellenére is hiszem ezt, hogy rettenetesen naivan hangzik.
Nem kevesebb, mint 18 éve ismertem meg a Paradise Lost-ot, a 'Draconian Times' albumjuk volt az első amit hallgathattam és egészen rabul ejtett. Éveken keresztül csak ezt az egy albumot ismertem és pörgettem, de konkrétan okádásig, mert számomra valami rejtélyes csoda volt a munkásságuk, képesek voltak olyan dimenziókba röpíteni, ahova kevés, szintén a genrében munkálkodó zenekar képes. Őket sokáig nem is igen neveztem goth znkrnak, mert olyan különleges muzsikát készítettek, ami végülis nekem, akkor még nem teljesen illett bele az általam ismert goth sztereotípiákba. Nem is igen tudtam róluk semmit, mert nem ők érdekeltek, hanem a zenéjük. Mikor hozzáférésem lett a többi albumjukhoz, olyan érzésem volt, mintha egy új világ tárult volna fel előttem és azóta is meghatározó elemei a lejátszó listámnak.
2019ben, lemaradtam róluk, teljesen utólag jutott a tudomásomra, hogy tiszteletüket tették rockmaratonon és majdhogynem elkönyveltem, hogy ezzel kész is, már biztosan lemaradtam arról, hogy élőben is halljam őket. Majd idén április környékén, lapozgatva a barbanegra eseményeit, figyelmes lettem a nevükre és nem igen mertem elhinni, hogy jól látok, Daninak is meg kellett mutatnom, hogy az bizony a Paradise Lost egy októberi dátummal, de akkor még nagyon bizonytalan volt minden, nem láttam előre a fél éves napirendemet, így jegeltük a dolgot. Nyár közepén már komoly sóvárgás lett úrrá rajtam, hogy igen erre nagyon el szeretnénk menni, de nagyon sok minden más is van, amit el kellene intézni és hát a fontossági sorrend. A kihagyott fezen feszt után lebiggyesztett szájjal sétálgattam Dani mellett, hogy ok, rendben, elfogadom, hogy nem leszünk ott P.L.-n de..! Erre ő rám nézett, hogy akkor most potyára vette meg a jegyemet névnapi ajándékba? Én csak néztem rá, kb mint a sült hal, meg sem tudtam szólalni. Szóval de, igen, ott leszünk! És nyilvánvaló, hogy ennél figyelmesebb ajándékot nem is igen kaphattam volna, mert tudja, hogy értük még erről is lemondtam volna, inkább segített dönteni, megvette a jegyemet.
Egészen más érzés harminc felett koncertre járni mint a húszas éveidben. Én legalább is, régen inkább bulizni és inni mentem, most valóban azért, hogy teljes valójukban, személyesen halljam őket. Ez egy olyan élmény, amit viszonylag ritkán él át az ember, mert kisebb és főleg magyar znkrok szinte bármikor elérhetőek, bár ettől úgy érzem el is inflálódik az élményük, viszont azok akik kisebb rétegeket céloznak meg és ráadásul külföldiek is, már kevésbé. A Paradise Lost nem egy mai zenekar, tehát leginkább az idősebb korosztályban ismerik őket, de nekem speciel jelenleg majdnem a nullával vetekszik azon ismerőseim száma akik hallgatják is őket, tehát nem igen gondoltam, hogy van akkora és olyan kemény rajongóbázisuk itt magyarban, akik miatt érdemes lenne nekik többször jönni, mint a szökőév. De szerencsére tévedtem. Vagy szerencsém volt? Nem is lényeges.

A koncertre való készülést most a szokásosnál kicsit később kezdtem el, legalábbis fejben, mert ilyenkor már az azt megelőző 2 hétben szinte tudatosan és mert, nem is bírok elvonatkoztatni, az aktuális znkr számait szoktam hallgatni. Viszont ezúttal kicsit higgadtabban kezeltem a dolgot. Megvásároltam az outfitem kellékeit, összeraktam fejben a kordit és vártam. Tkp most jobban lefoglalt, hogy szabaddá tudjam tenni magunkat, kellett egy nap szabadság és a gyerekekre felügyelet, amit bonyolított, hogy vasárnap estére tették az eseményt. De végül minden készen állt. Hihetetlen de sikerült időben elindulnunk itthonról és teljesen zökkenőmentesen. Nem veszekedtünk az út alatt, mert nem szégyellem bevallani, de rajtam olyan komoly koncert drukk szokott uralkodni, hogy képes vagyok Dani torkának ugrani minden apróságért. 
Meséltek hideget és meleget egyaránt a barbanegráról, illetve az új székhelyükről, mert időközben ők is költöztek. Nos, én ezzel úgy voltam, hogy tudom, az emberek többsége utálja a változást és akármi történik az neki már csak xarabb lehet annál, mint amit megszokott, szóval teljesen rugalmasan kezeltem a híreket, majd megnézzük és elmondjuk, hogy milyennek találtuk. Egészen őszintén mondhatom, hogy semmivel sem rosszabb mint a régi hely, sőt annyi előnyt tudok még mellette felsorakoztatni, hogy maga a koncert tér, illetve a 'tánctér' sokkal nagyobb, mert az előző épületben elvett belőle a bár és a padok, itt viszont ezek leginkább kívül helyezkedtek el. A mosdókat könnyen el lehetett érni, árban szerintem ahhoz képest nem volt drágább, a hangosítás jó volt, egyedül azt értettem nehezen meg amit a dalok között beszéltek a mikrofonba. A digitális panel a pódiumon nagyon jól mutatott, ez egy kis érdekesség volt számomra, hogy klubb helyiségben már ilyen is van, nem kell plakátot cserélgetni.
Nem mondanám, hogy annyira sokan voltak, de voltak, de természetesen ennek az volt az előnye, hogy nem volt olyan veszedelmes a tömeg és ezzel együtt nyomor sem. A feltevésem is igaznak bizonyult, inkább az idősebb korosztály érkezett meg, bár a közhangulat is sokkal nyugodtabb volt. Már a Primordialra odaértünk, viszont nem fogok hazudni, minket, illetve engem, csak a Paradise Lost érdekelt.

Sikerült egy tökéletes helyet elfoglalni, szinte a nézőtér közepén, most kicsit vakmerőbben sétáltam előre Danival, mert igenis közel akartam lenni. Mert tudtam, hogy ez nagyot fog szólni.

Mikor kiléptek a színpadra, szinte el sem hittem, tényleg ők és most nekem zenélnek. Minden elképzelésemnek eleget téve, élőben is fantasztikusak, nagyon lelkiismeretesen játszották a dalaikat, amik pazarul szóltak. Nem volt olyan, amit ne ismertem volna fel. A tömeg is inkább táncolt és hajat rázott, hiszen a dallamaik nagyon lírikusak, de mégis erősek. A zene egy olyan fantázia világba kalauzol ami sokkal emelkedettebb, viszont a szövegek nagyon is realisztikusak, a valóságot mesélik el, olyan érzéseket, amik minden kétségbeesett ember lelkében megfordultak már.
Velem ők rengeteg mélyponton ott voltak és fogták a kezem, vezettek a fény felé szépen lassan, biztonságos léptekben. Ezért nem tudok elég hálás lenni, de egy biztos, ezek a bizonytalanságban együtt töltött idők kovácsolták velük olyan erősre a köteléket.

Nick Holmes hangjáért én teljesen oda vagyok. Nem tudnám megmagyarázni, hogy pontosan miért, de úgy érzem az én szívemből is énekel, neki valami olyasmi adatott meg, ami nem sokaknak. Tud nagyon drámai, hörgős és darkos lenni, de mindemellett érzelmes, erőteljes és tiszta is. A gitár játék, ó a gitár játék❤ Néhol fájdalmasan mar a lelkedbe, van ahol fémes kattogással lopakodik, máskor égi harsonák módjára emel fel frenetikus játékkal. Számomra kész csoda amit létrehoztak, biztosan nem kevés munka van mögötte, ezt nem lehet egyik napról a másikra összekomponálni, ez egy életmű.

A nyitány alatt én szinte csak mosolyogni tudtam, tényleg őszintén örültem nekik, úgy pásztáztam végig a tagokat mint valami kisgyerek aki először lát karácsonyfát. Minden pillanatát szerettem volna magamba szívni. A zenére képes voltam teljesen átlényegülni, minden versszakot együtt énekeltünk, a ritmusra egyszerre mozdultunk. Nem voltam rest a hangommal is köszönetet mondani a számok végén, mégha ez, az előttem álló pasasnak annyira nem is esett jól :D Egyszer még a fülét is kirázta.

A Paradise Lost annyira párját ritkítja, hogy nekik abszolút nincs szükségük semmilyen show elemre, külsőségekre, csak pusztán a zenéjükkel képesek egy különleges hangulatot teremteni. Most sem volt semmi extra a színpadon, nem bújtak maskarába, nem vetítettek kisfilmeket és mégis óriási koncertet adtak.

A dalok vegyesen, régi és újabb albumokról egyaránt be lettek válogatva, aminek én azért is örültem, mert a kedvencemet, a Hallowed Land-ot is eljátszották, ami számomra egy megvalósult álom volt. Ezért a dalért azóta rajongok mióta először indítottam el a Draconian Timest és minden alkalommal mikor meghallgatom, mégis hipnotikus állapotba kerülök, teljesen megbabonáz. Az ének, a riffek és az a hihetetlen szóló rész, ami nem csak hihetetlen, hanem egyenesen legendás, minden idők legjobb gitárszólója. Az este második abszolút kedvence a záródal, a Ghosts volt, ami élőben még nagyobbat szólt.

Különleges alkalom, különleges outfitet kíván meg. Ha Paradise Lost, akkor nekem mindig valami nagyon magasztos jut az eszembe, valami kissé sárkányölős, amolyan harcos királylányos gothic kiadásban. Ennél a vonalnál maradva egyértelmű volt, hogy előveszem a fodros puffos hosszú szoknyámat így innen indult a koordinálás. Azt mondjuk nem igen tudtam, hogy milyen kiegészítőket fogok alkalmazni, mert most nem szerettem volna túlaggatni magam, viszont már akkor ott motoszkált a fejemben, hogy össze kellene passzintani a testhámmal valahogy a blúzt, a gallér ellenére. Még eljátszottam egy deréköv gondolatával, majd maradt a testhám, amihez masnis brosst, fülbevalót és mindössze pár gyűrűt húztam fel.

Még tavaly nyáron került szóba, hogy barátnőm csinálna póthaja fonást nekem, de akkor ettől valamiért kissé idegenkedtem, talán mert a fejbőröm a dermatitisz miatt nem viseli túl jól a húzást és mert akkor nem éreztem, hogy az alkalomnak megfelelő lett volna, végül felcsaptam a dreadlockokat, most viszont teljesen magam előtt láttam, hogy ennek a kordinak az éke lesz egy egy copfos verzió. Volt is eltéve már majdnem másfél éve egy fekete-sötét lila, viszont kissebb teknikai félreértések kapcsán vásároltam hozzá egy fekete-rózsaszínt és vügül ezek lettek összekeverve.

Egy pöppet irigykedem, hogy Orsi telefonja szebb és élesebb képeket készít :D Nekem 3 lámpa mellett sem sikerültek ilyen jól a fotóim, sőt a kocsiban is bosszankodtam, hogy jó gagyik lettek, de akkor már mindegy volt.

A pofám is leszakadt, hogy mennyire jó lett! *-* Kicsit Steven Seagalosan örültem neki, vagy csak mert már tényleg benne voltam az indulás okozta feszültség spirálban, de mikor megláttam a képeket és elballagtam a tükörig, szinte elállt a lélegzetem. Sejtettem, hogy jó lesz, de ez Qrva jó lett. Nem Orsi képességeiben nem bíztam, hanem bennem valahogy az volt, hogy eddig szinte csak frufru nélkülit láttam, és azok valamiért annyira nem tetszettek. De így, hogy nekem meghagyta, nagyon adta az egész. Sokkal jobban tetszett így, hogy a töveknél fekete és a hossza a szín, minthogy az egész fonat szín lett volna a saját hajamban.
Az eddigi tapasztalatom az, hogy 100%ig koncert biztos. Oké, nem ráztam izomból a fejem, mert nem is tudnám, meg ettől én mindig fejfájást kapok, de bármerre hajoltam, nem éreztem, hogy meglazulna vagy elmozdulna. Az alvás nem volt rossz, de azért jónak sem mondanám, mert fel kell tekerni a copf köré és legumizni, viszont a nyakam így is érzi, hogy több súly van a fejemen. Elviekben kibír 7-8 napot, de ez nálam a kísérleti fázis, mert alapvetően 3 napnál tovább nem húzhatom a hajmosást.

Minden tökéletes volt. Mondjuk egy dolgot leszámítva, de ezt kedves párom tudja, és egy életre megjegyezte, hogy nem beszél bele a kedvenc számomba, még akkor sem ha tűz üt ki vagy emberek hullanak, akár alá szállhat a jóisten is a mennyekből :D 

Egy fantasztikus estét tölthettünk el, amire életem végéig emlékezni fogok. 

Deep into a dying day I took a step outside an innocent heart Prepare to hate me fall when I may This night will hurt you like never before

 Én is nagyon szeretem a szabadtéri fotókat, de ritkábban adódik lehetőség ezekre, ráadásul a kertemen kívül máshova nem fogom elcipelni a fotóállványomat az biztos. Nem beszélve arról, hogy kevés olyan szép hely van fehérváron ahol ne nyüzsögnének emberek, nekem meg ez komoly stressz forrás, nem tudnék úgy képeket készíteni, hogy közben rám bámulnak idegenek.
De legalább egy normális része van a kertnek, fut borostyán, vadszőlő, amit imádok, mert ősszel csodaszép burgundivá válik, és a levelek és a fű között megbújik gomba is, ami parádésan aranyos ^^ Akadt fél óra mielőtt indultunk volna a merxbe, kihasználtam. 

Igaz munka után voltam, bár ez szerencsére a közelin nem látszik, annyira éles képet nem csinál a telefonom, egyedül a szoknyán látszódik az egész napos ülés, de annyi baj legyen, ezek úgysem promóciósfotók. Mondjuk arra ügyeltem, hogy véletlenül se legyek tele kutyaszőrrel egy óvatlan pillanatban, mert míg Biuska igen, a kutyák már nem bírják ki, hogy oda ne jöjjenek :) 

Pepó végül be is kéreckedett egy fotóra, de annyira aranyosan nézett rám, hogy esélyem sem volt nem megsimizni. Amúgy is nagyon fotógén, ezt a menhelyen már bizonyította.

Nagyon rövid volt az időm a héten mindenre, de végül lefutottam sikeresen az összes határidős dolgomat. Az egyik nagy fejtörést a póthaj beszerzése okozta, mert a nyár végével ezek szinte kifutnak a helyi üzletekből, én meg nem rendeltem sheinről, pedig gondoltam rá. Azt is csak később tudtam meg, hogy a hajhoz amit barátnőm csinál, nem lesz elég egy csomag, így még a merxnek is adtam esély, de onnan leginkább halloween cuccokkal távoztunk :D Mocsoda meglepetés :D 

Nem vagyok rajongója a manóknak, ez inkább nővéremre jellemző. Az egyetlen oka, hogy őt elhoztam, hogy nagyon aranyos ősz haja, pókháló mintás ruhája és belül borvörös bársony köpenye van. Először a benti asztalomra szántam, de rájöttem, hogy egy hét alatt összeszedné az összes port. Szép lesz itthon a polcomon is.

Igen, igen tudom hogy mondtam nem veszek még több bögrét, de ezt az egyet már tényleg nem tudtam ott hagyni, sőt le sem bírtam róla venni a szemem, inkább mondanám gothnak mint kifejezetten halloweenesnek.


Természetesen Daninak is kellett egy, mondjuk neki a munkahelyére.

Idén nem raktak ki annyi sütési kelléket, amiért fájt is a lelkem, de azért abból a párból ki tudtam szedni egy kis szilikon formatálcát, ami végre nem szívecskés, nem virágos hanem koponyás. Ezzel elég sok mindent el lehet készíteni, jégkockákat, marcipán elemeket és egyebeket. Szóval hosszútávon hasznos lesz.

Tele volt szezonális édességekkel is és ezekre mi mindig rácuppanunk, de most nem igen akartam egy kosárnyit vásárolni, mert az én drága családom elől szabályosan dugdozni kell, hogy kitartson 31ig :D Szóval bedobtam három félét és közöltem hogy összák be.

Biuska meg erre a világító és nevető denevéres valamire csapott le :D Egész megdöbbente mikor bekapcsoltuk, mert köztudottan utálom az olyan játékokat amik hangot adnak ki, de ez esetben kivételt teszek

Állat vagyok ami enni kér Ember ami annyit ér mint egy magzat a méhben ami éppen elvetél Vak vagyok aki még így is mindent lát Engem is rabszolgák szültek rabszolgának Nincs mit vesztenem

 A hetemet sajnos az jellemezte, hogy dühös voltam, pedig nem éppen így képzeltem el a koncertet megelőző napjaimat. Sajnos egy sor olyan esemény zajlott le, ami belőlem nem éppen a pozitív oldalamat hozta napvilágra.
Általánosan jellemző rám egy fajta nihil, már ami a munkát illeti és az ott történő dolgokat, de van ami mellett már én sem tudok elmenni szó nélkül és fapofával. Sajnos szégyellem is magam, hogy már megint sikerült felültetni, mert végül kiderült, hogy A, egyáltalán nem olyan kis szegény és szerencsétlen mint ahogy azt előadja. Én meg a többiekre fújtam, hogy milyen szemetek, közben ő maga a báránybőrbe bújt farkas. Eleve rosszul vagyok attól, ha valaki csak színleli, hogy elesett, mert azoktól szívja el a figyelmet és a segítséget akiknek valóban szükségük lenne rá, és mert ebből egyenesen következik, hogy vissza is él a helyzetével. És nem csak mende monda volt, hogy nem csinál semmit, mert az egész 'műszakos' tevékenysége kimerült pár csatlakozó összehúzásában és, hogy egyik embert hívja fel telefonon a másik után. Nekünk szerencsénk van. Addig engedélyezett a készülékhasználat, amíg nem a facebookot pörgetjük, hanem zenét hallgatunk mondjuk, vagy bekapcsolunk egy filmet, de közben a kezünknek járnia kell. Meg lehet nézni az emaileket, lehet hívást fogadni és kezdeményezni is headsettről. Viszont a munka nem állhat meg. Nos, ez őt egy cseppet sem hatja meg és én attól tartok, hogy az lesz a vége, hogy az ő pofátlan magatartása miatt tőlünk is megvonja a főni majd ezt a lehetőséget. Az már csak hab a tortán hogy több az órabére és ezért negyed annyi feladata nincs és azokkal sem végez időre és ha szóvá tennénk, akkor még az van, hogy mert mi ne vele foglalkozzunk és még érezzem én szarul magam. Csak ez éppen velünk szemben nem fer. Az előző munkahelyemen sportot űztek abból, hogy felvették az összes csökkentett munkaképességűt, mert járt utánuk támogatás, és akadt közöttük olyan aki bőven úgy állt oda, hogy más is oda férjen, és míg rólunk a hetedik bőrt is lehúzták, ők elvoltak órákon keresztülés természetesen nekünk félre kellett nézni, miközben fele annyi volt az órabérünk.

Tudom, hogy tkp lefele váltottam, illetve anyagi értelemben, viszont az volt a fő szempont, hogy a gyerekeket meg tudjam oldani. A bölcsitől egészen az általános iskola 4.-ik osztályáig vagyok arra kárhoztatva, hogy (bagópénzért) rugalmas munkaidőben dolgozzak. Akinek volt vagy éppen van kisgyereke, tisztában van azzal, hogy ez a pár év milyen kemény és embert próbáló időszak. Rengetegszer betegek a közösség miatt, bármikor adódhat olyan helyzet, hogy el kell őket hozni és az intézménybe való be és ki szállítás is macera, mert a legtöbb reggel 7-8 között nyitja ki először kapuit és délután 5kor már be is zárja. Neked eközött kell megoldanod, hogy a gyerek oda jusson és vissza és járj is el dolgozni. Rendben, ezt helyre tettem magamban, az A.C. mindezen kritériumoknak megfelel, tényleg rugalmas a munkaidő, nem csesztetnek ha beteg a gyerek, és ha szeretnél szabit vagy akármit intézni, akkor elengednek, nem szívják a véredet, elég nyugodt is bent a légkör, nem eszi a főnök sem az életem, van hogy egész műszakban oda sem jönnek hozzám. Ki van adva mit kell csinálni, leülök és csinálom. Nincs dráma, nincs feszültség, ami, tekintve a magánéleti dolgaimat ajándék, mert sokszor olyan stresszes a gyerekek körül keletkező sok feladat hogy gyakorlatilag lazítani járok be. Viszont, és itt az a fránya viszont. Én sem szeretem ha hülyének néznek....Ráadásul szeretem amit csinálok, érdekel is és szeretnék jobban belemerülni. A rework az én vágyam. Filozófiám, hogy ami elromlik azt meg kell javítani, nem eldobni. Mindent eköré építek az életemben és a mindennapjaimban is, komolyan veszem a problémamegoldást. Forrasztani nagyon jó, de javítani, az az igazi tudás. És én szeretném ezt a tudást. Nekem nem hal kell, ne azt adjon, nekem hálóra lenne szükségem, hogy magam is tudjak halat fogni vele. Tanítson meg hálót szőni. Nyáron szó volt róla, hogy elküldenek egy IPC képzésre és én ennek hallatán konkrétan a fellegekben jártam, úgy éreztem végre megnyílik előttem a mennyek kapuja, javítós lesz belőlem, végre tanulhatok. Aztán teltek a hetek, majd a hónapok és semmi sem lett belőle, nem jött el a várva várt oktatás és én szörnyen csalódott voltam. Úgy éreztem át lettem verve. Illetve nem igen tudtam eldönteni, hogy ez most minek szól. Mondjuk, hogy engem nem tartanak alkalmasnak rá? Vagy valami más oka van? Mert próbáltam úgy felfogni, hogy nem személyes, hiszen ez is üzlet, a cégnek ez pénzbe kerül, de pont azzal tették személyessé, hogy végül azt sem mondták meg, hogy nem fog létrejönni. Sokkal több van bennem. És nagyon érdekel a rework, szeretném megtanulni, csak eddig bármi érdekelt, bármit szerettem csinálni, azt mindent elvettek tőlem és én csak némán tűrtem. Attól féltem, hogy ha szót emelek, akkor hátrányosan fog érinteni, a munkámat is elveszthetem. Most az egyszer nem szeretnék könnyen lemondani róla. Tudom, hogy semmit sem adnak ingyen, bár én kész vagyok kompromisszumokra, hiszen a betanulási idő egy hosszú folyamat, nem egy-két nap alatt szívja magába ezt a tudást az ember. A gyakorlat fontosabb mint maga a papír és ezen a gyakorlaton, illetve a türelmes megszerzésén áll vagy bukik az egész jövő. Akarom ezt és mindent el fogok követni, hogy sikerüljön megszereznem. Most az egyszer nem hagyom magam lerázni.