It's all about the blood, sweat and tears Attribute to the strength built through the years I walk the path that gives me confidence strong and pure I realize that freedom rises from confronting the source

Megint a régi, jól ismert lemez. Feltesszük még, vagy ki tudja hányszor, pörögni. Ismét kiderült, 'sorozatgyilkos a fiúm'. 

Számomra döbbenetes, hogy vannak akik egészen elképesztő módon képesek vérszemet kapni azon, ha azt látják, hogy van aki fejlődik, illetve igénye van a fejlődésre. A héten ugyanis céltáblája voltam a csoportos gyűlölködésnek(már megint, itt is). Kezdjük azzal, hogy bár, már egy éve vagyok a cégnél és eddig szépen vissza fogták magukat, de nyilván sejtettem, hogy gondolnak rólam amit gondolnak, egészen idáig nem foglalkoztam vele, hiszen ez legyen az ő sajátjuk. Persze, egy bizonyos pontig nem is fontos, mert tényleg mindenki azt gondol amit akar, de vannak olyan helyzetek, amikor mégis, mert elkezdenek szövetkezni ellened. Tőlem senki fia bórja ne akarja elvenni a lehetőséget attól, hogy azt csináljam amit szeretnék azért, mert neki nem tetszik ahogy kinézek vagy mert a személyiségemmel van gondja. Ha eljutok oda, hogy levizsgázom és javítani fogok, akkor azt én a saját jogomon fogom elérni.

Már jó ideje pusmogtak a hátam mögött, de úgy voltam ezzel, hogy amit ott mondanak, az közel van a seggemhez, ha valakinek valami gondja van, akkor álljon szépen elém és ne legyen kutya. Helyettem ne döntse el senki más, hogy én mire vagyok képes és ne gyártson mindenféle teóriát arról, hogy mit és hogyan érek el, majd én saját magam bizonyítom be hogy alkalmas vagyok, vagy éppen az ellenkezőjét. Kurvára elkezdte szúrni a többiek szemét, hogy IPCre készülök és kitalálták, hogy ezzel az a tervem, hogy kitúrjam az egyik javítós munkatársamat. Hogy ezt miből gondolták? Az okok egyszerűek, ők azt látják, hogy kettő szék van, de erre jelenleg hárman vagyunk és nyilván én vagyok a kakukktojás a fekete ruháimmal, a miniszoknyámmal, erős sminkemmel, denevérszárnyas csatjaimmal. Mert aki így néz ki mint én, annak nyilván nem lehet semmilyen más hozzáadott értéke, csak a külseje. Nem lehet ügyes, nem lehet okos(jó és gyengéd szíve sem lehet), nem lehet valamiben jó és nem lehet szorgalmas és érdeklődő, neki csakis kizárólag a megjelenése van és más semmi. Ezek az élet egyszerű narratívái, hogy elkönyvelnek embereket egy bizonyos helyre, mert félnek abba belegondolni, hogy valamiben mások esetleg jobbak lehetnek náluk, mert azt nem lehet elismerni, hogy bennük van a hiba, még csak véletlenül sem, hiszen azzal belátnák. hogy -esetleg- lusták, mihasznák, fejlődésre képtelenek, gyáva alakok és neeem, az lehetelten, inkább savaznak valaki mást és teszik őt tönkre, minthogy elismerjék maguknak azt, hogy nem képesek eleget tenni. 

Szerintem a legrövidebb út az egyenes út, úgyhogy fogtam magam és odamentem mindenkihez, aki érintett volt, hogy face to face megkérdezzem mégis mi a fészkes fene gondja van velem. Nyilván mindenki terelt, hogy nem, ő nem is úgy gondolta, hogy ez másvalaki hibája, természetesen mindig olyané volt, aki éppen nem tartózkodott közöttünk így ő nem is tudta megvédeni magát az állításokkal szemben, meg hogy ne vegyem magamra, biztosan csak túlkombinálom. Nem. Nem kombinálom túl, nagyon is jól látom a helyzetet, sőt nagyon is jogosan sérelmezem azt amit tesznek velem, hogy kiközösítenek, akadályoznak és konspirálnak az én káromra. Szégyelljék inkább el magukat, hogy ennyire kicsinyesek és önzők és egyszerűek, hogy be vannak ragadva egy micro univerzumba és hogy nem fair játékban akarnak legyőzni, hanem aljaskodással, mások ellenem való felbújtásával. Mert érzem, hogy lejt a pálya. De egészen eddig nem volt kézzelfogható bizonyítékom arra, hogy ezt a meccset meg akarják cinkelni, csak most ugrott ki a nyúl a kalapból. Kiálltam minden szivatást, gyökérkedést, elviseltem, hogy le akarnak degradálni, megalkudtam száz dologgal kapcsolatban, de eddig tűrtem és nem tovább. Az, ahogy kinézek, senkit nem jogosít fel arra, hogy a földbe akarjon döngölni. Egyébként meg ezek a ruhák és ez a megjelenés egy kiváló szűrőként funkcionál, mert általa megmutatják nekem az emberek a valódi arcukat ;)
Beleteszek 150, de szinte 200%ot felkészülésembe, sokkal több órát dolgozok, elvégzem a rám kiszabott feladatokat és gyakorlok, tanulok, nem a sült galambot várom, hogy a számba repüljön. Ha valakinek ez szúrja a szemét, akkor nosza rajta, csinálja utánam, kíváncsi vagyok, hogy meddig bírja ezt a terhelést család, két gyerek, két kutya és két macska ellátása, a saját munkája és önkéntes szolgálat mellett, úgy hogy közben vizsgára készül. 

Az emberek amúgy is betegek lesznek attól, ha azt látják, hogy valamit szenvedélyesen csinálsz, valamiért lelkesedsz, örömet okoz neked, mert nekik valószínűleg nem sok minden nyújt örömöt az életben, fásultak, kiégtek és emiatt gonoszak is. Pedig lehetne, hogy mindenki a saját fejlődésére koncentráljon, tűzzön ki újabb és újabb célokat maga elé, talán akkor nem is maradna energiája arra, hogy szemétkedjen. De ugye magunkon dolgozni sokkal keményebb feladat, hiszen az áldozatokkal jár, saját magunk megkérdőjelezésével, fáradtságos munkával, kevés baráttal, késő estékkel, korai reggelekkel, túlterheltséggel és nyilván ezt vannak akik nem akarják felvállalni. Pedig mindennek ára van. Nem kérheted az élettől azt amit szeretnél, ha nem fizeted be érte az árát és nem akarsz magadon dolgozni, nem akarsz fejlődni és elutasítod a tanulást.
Mindenesetre, nyugodtan méricskéljenek csak tovább nagyítóval és keresgessék a hibáimat ha jobb dolguk sincs, az idő nekem dolgozik. 🖕🥰🖕