
Gondoltam érdemes, ennek az igen furcsa jelenségnek szentelni egy bejegyzést. Valamelyik nap pont felvetették nekem, hogy jó lenne elmenni rá, de hát nálunk nem telik per pillanat arra, hogy kiutazzunk Németországba gyerekestül, majd ott parádézzunk pár napot és még épségben haza is érjünk.
Nah, de mi is ez pontosan? oO Miért érdemes róla tudni?

*~A legenda szerint Potsdamban a Fal lebontása előtti időben mintegy 500 dark és gruftie tartott illegális találkozót rögtönzött koncertekkel és programokkal. Ezt a rendőrség szétoszlatta, több szervezőt meghurcoltak és előzetes letartóztatásba helyeztek. Ez volt az előjátéka és apropója annak, hogy valahol legális keretek között elinduljon egy olyan zenei-kultúrális rendezvény mely a dark-goth irányzat egyre növekedő bázisát kiszolgálja. A legideálisabb helyszínnek Lipcse mutatkozott, ahova azóta évről-évre egyre több vendég érkezik, most már a világ minden tájáról. Ideális helyszín - mert számtalan középkori műemlék (Thomas Kirche, Moritz Bastei, Nemzetek Csatája emlékmű) biztosítja a különböző fellépő zenekaroknak, hogy méltó környezetben ünnepelhessenek az idén már 20 000-re dagadt fanatikus közönséggel együtt.
Ám a rendezvény nem kifejezetten "csak" a zene, hanem általában a középkor témájában próbálja a maximumot nyújtani. Megnézheted a céhesek utcáját, ahol a takácstól a kovácsig, a péktől a hangszer készítőig minden megtalálható korhű jelmezben, vagy vásárolhatsz különböző varázsitalokat-füveket vagy felruházhatod magadat teljes páncélzatba. Mindennap orgona hangversenyek, pogány kórusok, szimfonikus zenekarok lépnek fel.
A campingben található az a hatalmas vásár csarnok, ahol Európa különböző gothic-shopjai képviseltetik magukat. A ruhákon, lemezeken, újságokon, könyveken, kellék-tárgyakon felül megvásárolható itt a koporsótól a halottas kocsiig minden. A négy napos rendezvény alatt az éjfélkor véget érő koncertek után az ország különféle klubjainak DJ-i nyomják hajnalig a zenét több helyszínen. Magyar pénztárcához viszonyítva talán meglepő, de viszonylag megfizethető fesztivál ez, figyelembe véve néhány szempontot. A vonat és a mikrobusz bérlés irreálisan drága, így csak saját személy gépkocsival érdemes útra kelni. Az útiköltség 5 személyre számítva benzin üzemanyaggal 6000 ft/fő oda-vissza számolva az autópálya díjakat is. A fesztiválra a belépő 120 márka ami elővételben csak 89 DM, ezt érdemes többen rendelni, ugyanis a portós posta költség csak így térül meg. A camping (ami kulturált) elhanyagolható, csak 4DM-t kell fizetni /fő/4nap.
A fesztivál ideje alatt az egész városban ingyenes a közúti közlekedés, mintegy 15 helyszínen folyamatosan koncertek, kiállítások, bemutatók vannak - a tájékozódást egy térképpel ellátott jól áttekinthető füzet segíti elő. A biztonság maximális, se lopástól, se atrocitástól nem kell tartani; a mi 4 napunk teljes békességben telt el. Bár mi nem tudtuk, de egy nappal korábban már beengedik a vendégeket, de csak ha rendelkezik elővételben jeggyel. Érdemes elkerülni azt a közlekedési káoszt, ami az első napra jellemző. A német fiatalok többsége autóval érkezik a helyszínre, még ha a szomszéd városban lakik is. Ennivalót, cigarettát itthonról érdemes vinni, ezek nem a magyar pénztárcához szabott áron vásárolhatók.*~[Forrás: GOTHIC.HU ]
Tulajdonképpen, azoknak akiknek tele a tökük -hozzám hasonlóan- a hazai szegényes trÚgÓth/dÁrk légkörrel, amiben csak az a lényeg, hogy egy szelektorkodó kis majom milyennek ítél meg és hogy honnan vásárolod a műrasztáidat, azoknak igazán új élményt nyújthat kiutazni egy olyan országba, ahol a tolerancia igencsak magasabb mint kis hazánkba. Egész életre szóló tapasztalatokat szerezhet, hogy valójában, milyen is egy ország, ahol nem random böszmék az emberek egymással és arcoskodás helyett valódi értékeket közvetítenek és ápolnak a gothica által.
Szívem szerint elmennék nagyon, mert kizárólag pozitív hatással lehetne rám és a gothic szubkultúrával kapcsolatos véleményemre. Rengeteg olyan zenekart nézhetnék meg, akik tesznek is le valamit az asztalra, oldschool goth zenét játszanak, nem úgy mint kis hazánkba araszolva lépkedő MENZON utánzatok. -.-'
Német országot én mindig is a gothic melegágyának tekintettem, ahol mindennaposak a csipke csodákban flangáló hölgyek és a tarajos, neon színekbe öltözött úri emberkék. Lehetetlenség nem tudni erről a szubkultról és minden utca sarkon vagy 3 ezzel foglalkozó butik van. Persze, aki ott ezt élet vitel szerűen űzi nyilván nem havi 60 ezer magyar forintnyi keretből gazdálkodik, mert már egy előző postomban írtam róla, hogy egy igencsak drága stílus ez. Itthon szabályosan istenítik a kint élő kultusz teremtő embereket és minden erejükön azon vannak, hogy magyar o.-ra is legalább olyan színvonalat teremtsenek. Sajnos ez megvalósíthatatlan több szempontból is. Legfőképpen a hazai mentalitás miatt, a: Még zöldebb a szomszéd fűje- féle alap elvek miatt. Itthon ha a másiknak kicsit jobban megy, rögtön kiutálják. Arról nem is beszélve, hogy mindenki puszta féltékenység miatt basztatja egymást. Ha beleköpsz(akaratodon kívül is) a másik levesébe, onnantól kezdve tömeges utálatnak örvendhetsz. Mondjuk ezen jobb túl lépni, hiszen ez a kultúra pont nem arról szól, hogy a másik véleménye alapján éljünk. Cseppet sem számít, hogy XY mennyire osztályoz téged "trÚ"-nak.
De az összetartás képtelensége az ami, inkább szabályosan meggyilkolja a hazai szubkultot. Ugyanis, mindenki csak első személyben saját magát tekinti jónak, ill szakértőnek és vannak itt, olyanok akik 30 évesen is ennek a kultusznak a terjesztésével foglalkoznak már-már megszállottan, közben meg észre sem veszik, hogy totálisan kinyírják azt, elfojtják még csírájában. Sajnos még mindig képtelenek vagyunk elfogadni, megérteni, hogy nem vagyunk egyformák, semmiről sem vélekedünk ugyan úgy. Minden egyes emberben másképp fogalmazódik meg a dark/goth fogalma. Ez az amit kint a német tesóknál tolerálnak és nem fektettek le irreális szabályokat sem az öltözködésre, sem a zenei ízlésre vonatkozóan. Nincs ügyeletes megmondó ember, aki osztályozza ki mennyire igazi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése