They dance through the flames and they are falling so proud to die Hand in hand they dance on the crimson ground glad to dance

 Mindig is az a típus voltam, aki ragaszkodott egy jól bevált dologhoz, tehát nem mondanám, hogy váltogattam volna mondjuk a munkahelyeimet, az hogy egy időben megfordultam több cégnél annak volt köszönhető, hogy kiskönyvvel dolgoztam a lehetőségeknek megfelelően, viszont az életkoromhoz képest, mikor fő állásba mentem, egyszerre már nagyobb időt húztam le egy helyen. Mert nem szeretem a bizonytalanságot, szerintem bőven elég kivárni a próbaidő végét, hogy egyáltalán igényt tartanak-e továbbra is a munkámra. Nemhogy önszántamból ugrabugráljak, úgy cserélgetve a munkahelyeket plusz 10 ezer forintért, mint más az alsóneműit. Már majdnem 10 éve voltam ugyanott és bevallom, nem csak rettenetesen untam, de meg is utáltam a céget úgy mindenestül. Sokszor beszélgettünk erről a családban, mert a testvérem férje is ott dolgozik és ő mindig arra hegyezte ki a társalgást, hogy alacsony a bérezés, de nekem nem ez volt az elsőszámú problémám a hellyel, mert a vidi mindig is a legrosszabbul fizető cégek közé tartozott még megyei viszonylatban is, de számos előnnyel rendelkezett ennek ellenére. Stabil hely, ami az olyanoknak mint én nagyon jó hír. Vidi volt, van és lesz is, ezt mindannyian tudjuk, tehát aki képes az igényeit lejjebb vinni, annak akár egy hitelfelvételes vagy éppen családi időszakban kézenfekvő megoldásnak minősül, hogy ott dolgozzon. Akármi történt, leépítés viszonylag ritkán következett be, inkább áthelyezték a dolgozókat, óvva a jogfolytonosságot, mintsem utcára tegyék őket, ahhoz már tényleg a bilibe kellett nyúlni, hogy valakit kirúgjanak ugyanis. Volt nagyon sok munkatársam, akik küzdöttek alkohol problémával vagy egyszerűen a családjuk volt zűrös, rossz körülményeik voltak és emiatt ők is azokká váltak, mégsem küldték el őket vagy csak nagyon indokolt esetben, az utolsó utáni pillanatban. A béreket is próbálták időközönként fejleszteni, adni valami pluszt, vagy lehetőséget teremteni mindenféle egyéb szolgáltatás igénybevételére a cég dolgozójaként. A karanténosdi alatt pl mindenkinek napi bruttó ezer forintot csak azért fizettek hónapokon keresztül(ez 31 000ft bruttót jelentett egy hónapban béren felül), ha egyáltalán bejön dolgozni, mert rengetegen maradtak otthon és így próbálták elérni, hogy a termelés zökkenőmentes maradjon. Szóval nem mondanám, hogy ebből a szempontból okom lehetett volna arra, hogy valaha is váltsak, mert a körülményeimben igenis egész jól éltem abból amit ott kerestem, akkor is ha egyedül neveltem a fiamat, mert éppen nem volt társkapcsolatom.
A légkör viszont borzalmas. És akkor még szépen fejeztem ki a dolgot. Sajnos van egy szűk réteg, illetve egészen a szülési szabimig még volt-, akik sohasem cserélődtek és ez a közeg nagyon durván belterjes és visszataszító. Nem igen kívánok hosszú pocskondiázásba beleállni, de nekem ebből a majdnem 10 évből 4 és fél olyan, amit teljesen el akarok felejteni, 2 viszonylag tűrhető volt és kb másfél/2 év viszont felejthetetlen, akkoriban kifejezetten szerettem bejárni, mert összeverődött egy olyan műszak, amiben jó érzés volt csapattagnak lenni. Összességében viszont kijelenthetjük, hogy nekem a munkahely tényleg csak és kizárólag pénzkereseti forrás volt, semmi egyéb. Nem mondanám, hogy szerettem ott dolgozni, nem voltak terveim, nem volt benne kihívás és bármit csináltam minden hatalmas kudarc és csalódás lett. Egyszer kiemeltek sori anyagellátónak, mert fogalmam sincs, hogy hogyan, de láttak bennem fantáziát, mondjuk ez volt az egyetlen olyan pozíció, amivel én is össze kacsintottam, de hamar gyorsan világossá vált, hogy messze nem a szakmaiságról szól, hanem hogy kivel-, milyen- és mennyire jó viszonyban vagy, tehát aki hozzám hasonlóan egy kevésbé népszerű egyén, annak mondhatni elkapáltak szakmailag is. Visszatartják az információt, sőt ami nekem sokkal megdöbbentőbb volt, hogy szánt szándékkal kevertek bajba. Megbántam, hogy akkor elvállaltam és elhatároztam, hogy soha semmilyen pozícióba nem engedem, hogy belekényszerítsenek, mert annyit nem ér az egész.
A lelkibékém sokkal fontosabb, hogy hogyan érzem magam, mert mégiscsak ott kell eltölteni a nap egy jókora hányadát és nagyon nem mindegy, hogy ezt komplett gyomorideggel teszem-e esetleg. A munkám mindig úgy kellett nekik, mint egy falat kenyér, mert majdnem minden részlegen és folyamatban meg tudtam állni a helyem, gyorsan tanultam, jó a kézügyességem, rám lehetett bízni sok mindent, de folyamatosan közutálat és vicc tárgya voltam, természetesen ezt leginkább a kinézetem generálta, mert nem bírták feldolgozni, hogy más vagyok mint ők, bár ettől még nem rossz, emiatt mindig ledegradáltak, úgy kezeltek mint egy taknyos gyereket és volt, hogy a munkaképességem is csökkent, vagy a pánikbetegségem újult ki, ami ráment az egészségemre is. Csak nagyon kevés olyan ember volt, aki vette a fáradtságot, hogy megismerjen, a többiek inkább sugdolóztak a hátam mögött, nevettek rajtam és ott szívattak ahol tudtak és azt is elvárták, hogy én ezt teljesen nyeljem is le, ne csináljak belőle nagy ügyet. Én voltam az ügyeletes megbocsájtó, aki másnapra már kialudta a mérgét és ha összefutottunk egy asztalnál, akkor is rájuk mosolyogtam pedig pofán tudtam volna verni őket :) Isten igazából nem felejtettem el egyiknek sem, amit velem tett, még ha ez róluk többet mond el mint rólam valaha.
Úgy érzem, világosan kivehető, hogy miért is voltam úgy beparázva attól, hogy új helyen kezdek, mert nem a munka maga, hiszen a terület szinte azonos, hanem, hogy új hely, új konfliktusok, megint meg kell mászni a létrát, kipuhatolni, hogy kinél meddig lehet menni és mennyire bízni bennük, szóval új kihívás volt ez számomra fejben és a végén úgy voltam vele, hogy rosszabb már nem hiszem, hogy lehet mint a vidi. Heteken keresztül rakódott rám a nyomor, mert azt hittem, hogy megint ugyanolyan nyomorúltul fogom magam érezni, pedig erre nem volt semmilyen garancia.
Így álltam meg hétfőn reggel fél nyolckor az A.C. bejárata előtt. Tudjátok, mikor a csúszda legtetején toporogtok, mert nem mertek lecsúszni, de vissza már nem fordulhattok és inkább lendületből szinte ugorva elrugaszkodtok :D🎢 Már fel voltam mindenre készülve, ténylég a legrosszabbra is. Majd jött az idegenvezetőm, rám köszönt kedvesen és bementünk.
Nekem az is furcsa volt, hogy a gyártóterületre simán be lehetett menni utcai öltözetben, itt már azért néztem, de úgy voltam vele, hogy mivel kis cég, gondolom nincs külön helyiség a fogadásra, míg felveszem a munkaruházatot és megkapok minden eszközt, de hamar világossá vált, hogy ez nem az a hely, ahonnan én jöttem, ugyanis a következő beszélgetés zajlott le köztünk:
-Biztos bejöhetek így?
-Miért ne jöhetnél? 
-Hát, tudod az esd...
-Ja :D Az nem fontos.
-O_O- néztem nagy szemekkel- És akkor most vesszük fel a munkaruhát?
-Milyen munkaruhát? Miért, szeretnél munkaruhát? 
-Persze, tudod köpeny és papucs :)
-Komolyan szeretnél köpenyt? :D Senki se hordja :D De akkor várj, megpróbálok neked keríteni egyet, valahol ott lennie kell, nem tudom szerintem elpakolták. Papucs meg, ó igen, egyszer láttam :D Mindjárt azt is megnézzük.
Itt ezen a ponton már magamon kívül voltam, mert lehet, hogy kimosták a vidibe az agyamat, de én ragaszkodom az esd köpenyhez, mert ne a sajátom kopjon és ne legyek koszos, mert még egy ilyen helyen is van némi kosz a csarnokba, ráadásul ha valami vegyszer rám borul, akkor a köpeny fel is fogja. Nekem már égette ki óngolyó a kedvenc blúzomat és volt, hogy a rózsaszín felsőm a hasam környékén csupa barna maszat lett a gyantától. Nem beszélve arról, hogy amennyire eleinte utáltam a köpenyhordást, annyira nem tudnék már nélküle élni, kényelmes és hasznos, sok mindent el tudok benne tárolni, ha nincs rajtam, olyan mintha, meztelen lennék a munkahelyen, azért valljuk be, nem véletlenül találták ki, jó az ha van. 
Nem szaroztak, indultunk a gyártásba körülnézni, megmutatták az asztalkámat, ahol majd forrasztani fogok és ahogy végig vezettek a munkatársnők között, egyből összetalálkozott a tekintetem pár emberével....Máté megállt közöttük, míg én megkaptam a köpenyt, hogy szeretné bemutatni az új koleganőjüket, majd egy ismerős arc megfordult:
- Nem új. Lili a memmingerről :)
-Szia Ildikó-köszöntöttem- ezer éve nem láttuk egymást :D
A hely hemzseg a rég nem látott, ilyen olyan okból leszámolt videotonos kollégáktól, szinte a fele már ismerős volt. Ildikó a felső csarnokba volt instruktorom először az ebm részlegen, majd a memmingeren. Neki is megvolt a maga története a vidivel kapcsolatban, ami bár nagyon sajnálatos, mégis úgy érzem, ő a legnagyobb nyertese annak, hogy akkor beadta a felmondását és eljött onnan, még ha én nagyon sajnáltam is ezt.
Mondhatom, hogy egyből egy jó társaságba csöppentem, ahol már ismerősként fogadtak és viszonylag tisztában voltak a képességeimmel. De meg kell jegyeznem, az egész hely, a cég, a vezetőség, egy teljesen egyedi filozófia alapján épül fel. A kulcsszó a bizalom. Az A.C.ben teljes munkaidő kitöltés van ugyanis, ami azt jelenti, hogy csekkolni kell, viszont a csekkoló óra csakis a gyártó területre korlátozódik, tehát az étkező, a dohányzó és még a mosdó is ezen kívül helyezkedik el. Minden egyes kiléptetésnél megáll az idő, a szerződésben foglalt óraszámnak viszont meg kell lennie. Nincs lazsálás, lézengés, mindenki magának dolgozik, a saját óráiért, ergo a pénzéért felel. Ebben én speciel sokkal több potenciált látok, mert dacára a nagy lazaságnak, mégis van egy fajta fegyelem és tisztelet a főnökségben és a dolgozókban egyaránt. Azt mondja a vezetőség, hogy rendben, nem állok ott mögötted minden fél órában, hogy azt nézzem mit csinálsz, nem szabom meg mikor menj szünetre és hányszor, beoszthatod az idődet, ahogy neked szimpatikus és kényelmes, viszont elvárom, hogy a munkádat maximálisan végezd el lelkiismeretesen, cserébe a munkabeosztásodat is rugalmasan kezelem.
Rengetegszer küzdöttem személyes problémákkal a vidis munkaviszonyom alatt, hogy hogyan oldjam meg a fiam felügyeletét, vagy az intézménybe szállítását és nekem kicsi gyerek mellett, főleg egyedülállóként igenis teher volt a műszakozás, félig meddig a fiam ott romlott el a tanulás terén, mert az első pár fontos évében nem tudtam úgy jelen lenni és segíteni, ahogy az elvárható lett volna. Mert vagy otthon sem voltam, vagy mondjuk aludtam, mert éjszakás műszakoztam, valamikor meg a házimunkát is meg kellett csinálni pl, így ez a napi rutin rovására ment az ő szempontjából. Sokszor lett volna szükségem cserére, mert mondjuk megbetegedett vagy el szerettem volna intézni valami fontosat, de ezek miatt nem akartam kiesni a munkából, viszont akármi kérésem volt, egyszerűen süket fülekre találtam. Minden egyes alkalommal komoly harcokat kellett vívnom, hogy sikerüljön valami kompromisszumos megoldást találni, így lett az eleinte 3 műszakból 2, megint 3, aztán 8-4ig office time, folyamatos délelőttös munkavégzés és végül 2 műszakos. Mert ki kell mondjam, semmilyen lojalitás nincs a cégben a dolgozók iránt, teljesen leszarják hogyan oldod meg az életed, csak csússzál be szépen dolgozni, az hogy emiatt a családod is széthullik, az őket nem nagyon hatja meg. Most azt mondták, úgy jövök, ahogy nekem jó, bármi gondom akad, szóljak megbeszéljük. Előfordulhat az is, hogy lebetegszik valamelyik gyerek, akkor megvárom míg párom haza ér és bemehetek utána is ledolgozni az óráimat, de akármilyen csere megoldható.
Itt egyből csapattag lettem. Még alá sem írtam a szerződést, csak kettőt pöttyintettem és máris az orrom alá tolták az ebéd rendelős papírt, hogy karácsonyi buli lesz decemberben cég szinten, válasszak mit szeretnék enni O.O Biztos nagyon érdekes arcot vághattam, mert egyből mondta hogy:
-Miért, nem leszel már tán akkor itt?😏
-Jaj dehogyis nem leszek, ne viccelj 😅😊
-Akkor jó, már megijedtem.
Ledolgoztam úgy a vidibe az időmet, hogy egyetlen egy céges vacsin sem vettem részt és azért, mert tudtam, hogy nem szívesen hívtak meg és bevallom, nem is igen akartam volna elmenni, nem éreztem, hogy a részese lennék akárminek is, leszámítva azt az egy műszakot, de a vacsorán az egész üzem részt vett és én nem akartam olyanokkal is együtt lenni, akiket nem kedvelek. Most viszont örömmel mondtam igent. Ez is hatalmas előrelépés.
Az A.C.-ben az első pillanattól kezdve, nem csak a munkatársak, de a főnökség is egyenrangú félnek kezel. Tudom, hogy lesznek még biztosan nehéz napok és kialakulnak kisebb konfliktusok, de eddig az a benyomásom, hogy a legjobb helyre jöttem, mert éveken keresztül féltem kilépni a komfortzónámból és keresni egy másik munkát, pedig a régit gyűlöltem jó ideje és ha valami nem felel meg, akkor nem vagyok fa, meg tudom változtatni. Persze ehhez kellett, hogy jó helyen legyek jó időben, a jó embertől halljam ezt az információt, hogy van egy ilyen lehetőség is, mert szerintem most mondhatni kivártam a legjobbat. Jó hangulattal megyek be, kicsit fura ezt kimondani, de szinte várom a következő napot, ami persze lehet az újdonság varázsa is, bár ezt a vidibe első naptól kezdve valahogy nem éreztem :D Viszont nekem itt az nagyon szembetűnő, hogy mindenki kivétel nélkül kiegyensúlyozott, vidám, barátságos és közvetlen, ami szerintem a kielégítő munkakörülményeknek tudható be.