Mennyi idő is telt el? Ha jól számolom akkor minimum 9 év...Kicsit fáj belegondolni, hogy ilyen rég nem vettem a fáradtságot, hogy írjak, pedig nagyon sokat gondoltam rá, talán többet mint hinnétek. Pedig most korántsem az a célom, mint régen. Persze ha van egyáltalán. Rendkívül egyszerű, hiányzott a blogolás! Már tavaly ilyenkor szóba került, hogy ismét neki láthatnék, nem kis meglepetésemre akadt bőven támogató, persze ők mind az aranykorból. Nem is ez a lényeg. Mindenkit akit itt ismertem meg, megszerettem és bevallom őszintén, ők teszik ki a szorosabb facebook kapcsolataimat is, leszámítva a családomat természetesen. Akárhogy is alakult, nem bántam meg. Még most sem, mikor kisebb utazást tettem a saját blogos múltamban és egészen elképesztő volt ráébredni, hogy ezeket a posztokat mind egytől egyig én írtam és szerkesztettem. Akadt sok amire még most is kifejezetten büszke vagyok és igen, akadt jó-pár ami konkrét secunder-szégyenérzetet keltett bennem :D Elnézést is kérek mindenkitől, de a blog újra nyitása részemről megkövetelte, hogy azokat a posztokat töröljem, amik tényleg rettenetesen cikik voltak :D Tudom, most mondhatná bárki, hogy az is tőlem származik, de a lelki nyugalmamhoz elengedhetetlen volt ezek menesztése.
Ugorjunk vissza oda, hogy ismét blogolok. Mondjuk szóba került teljesen új felület, regisztráció, mivel jelenleg is kétséges a spotos accuntom megvédése. Sajnos a google összevonásának köszönhetően átláthatatlanná váltak ezek a felületek, legalábbis számomra. És, szerintem nem gondoltak azokra, akik már rendelkeztek youtube, blogspot és egyéb regisztrációkkal, mikor egybe terelték az oldalakat.
A vlog nagyon jó ötletnek tűnik, mert bár, szeretek írni, de beszélni sokkal jobban :) Teljesen nyilvánvaló, hogy a gondolatainkat sokkal könnyebb kifejezni szóban. Sőt, egy kötetlen párbeszéd kapcsán méginkább. Viszont maga a video készítés úgy érzem nagyon távol áll tőlem. Felkészülni, kikerázni magamat, normálisan felöltözni (és csak azért hogy úgy cakumpakk 2 órát a kamera előtt beszéljek itthonról), azért mégis csak látni fogtok, majd ezt az anyagot megvágni egy speciális programmal...sajnos ez nekem jelenleg nyűg :( Viszont érzem, hogy amint kevesebb lesz itthon a feladat, megpróbálkozok majd vele, még ha csak kísérleti szinten is.
Teljesen új blogot amúgy nem szerettem volna. Azért sem töröltem a már meglévőt, mert éreztem egyszer még bánni fogom és tessék itt vagyok, újra posztolok, szerintem ez szuper izgalmas ^^
Hogy mi is jelenleg a konkrét célom? Nem igen szeretnék politizálni, de mindenki számára nyilvánvaló, hogy az elmúlt másfél év milyen szempontból volt nehéz és rájöttem, hogy kell valami ami arra késztet, hogy továbbra is pozitív dolgokkal foglalkozzak. Nem szeretném ha az energiáimat fölösleges dolgok szívnák le. Tehát ennek kapcsán szeretném kerülni a magánéleti dolgokat is a jövöben. Azt nem mondom, hogy soha semmit nem lehet majd innen megtudni rólam, mert ez kivitelezhetetlen, de szerintem régen is ott ment el rossz irányba a blog, mikor magánposztok születtek. Mentségemre váljon, hogy mikor elkezdtem ezt csinálni, nem igen volt rendes elképzelésem, hogyan is szeretném, illetve milyen stílusban, de mára leülepedett teljesen és ki tudom jelenteni, hogy 97%-ban továbbra is gothic lifestyle és handmade-kreatív posztokat kaptok tőlem :) Az elmúlt évek sem teltek el csináld-magad dolgok nélkül. Bár ezek nagyrésze facebookon landolt és be kell valjam nekem ez a fb elől is menekülő út jelenleg, mert már nagyon unom az egészet. Sőt bevallom, jelenleg az sem zavar, ha senki se olvassa majd miket írok, illetve hogy nem kap nagy figyelmet, egyáltalán nem célom internetes hírességnek lenni, inkább pozitívan levezetni a felgyülemlett feszültséget. Legyen ez egy sziget, az életem óceánján.
Mi adta meg az utolsó lökést? Már azon kívül, hogy jelenleg úgy érzem, nagyon hosszú ideje teljesen rendben van az életem :) Szó szerint minden oda került szépen lassan, ahol annak lennie kell és talán ironikus, de ezzel párhuzamosan kicsit el is kezdtem leereszteni. Illetve szükségem van inspirálódásra és így történt, hogy egy nagyon kedves lány vlogjában magamra ismertem, hogy milyen jó volt akkor, mennyire komolyan vettem az egészet, és vele együtt önmagamat. Van amikor a saját posztjaim húztak fel és most is ezt érzem. Persze, még kicsit rendetlen a blog, nincs igazi fejléc, ezen még dolgoznom kell, de ettől függetlenül én örülök, hogy újra itt :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése