Who want to die? Say yeah!

Divathóbortok jönnek és mennek. Ugyanez igaz az internetezési szokásokra is, nem mondom nekem is voltak fellángolásaim, akár kemény 5 percesek is, és blődség lenne azt állítani, hogy soha semmi újhullámos dolog nem volt rám hatással, mert ez ebben a formában nyilván nem igaz. Így kerültünk akkor myvipre, a többség iwiwre, aztán lett blogunk, majd facebook accuntunk, sokan mentek instára, amitől engem személy szerint kiráz a hideg mai napig is, de néhányótoknak akad velem együtt tumblr regje is, páran a weheartit-ot részesítették előnyben, és akkor nem beszéltünk a vampirefreaks.com(és.hu kacckacc) szubkultúra orientált közösségi weboldalakról, amik 2004 és 2010 között élték itthon igazán fénykorukat. Szerintem nem vagyok azzal egyedül, hogy kijelenthetem sokan velem együtt a legtöbb regisztrációjukra finoman szólva sem akarnak vissza emlékezni, sőt a mindennapokban jobbnak látják teljesen el felejteni azt :D Azért az mindenkire igaz, hogy fiatalság-bolondság, hogy volt olyan korszaka ami, az akkori miliőben teljesen megállta a helyét, de felnőtt fejjel, komoly családdal és munkahellyel abszolút felvállalhatatlan és tegyük hozzá a mi generációnk csak tanulta az internetet, bele som gondolván abba, hogy ezek az időszakok nem a világhálóra valók, jó indulattal is maximum egy családi képes szatyorba, amiket néha elő veszünk majd és a gyerekekkel nevetgélve elemezgetjük, hogy 'nézd anyunak/apunak is volt ilyen időszaka'. Teljesen testidegen elképzelés volt tiniként, hogy a korszak amiben vagyunk nem fog örökké tartani, hiszen akkor makacsul ragaszkodtunk ahhoz. De talán nincs is ezzel összességében semmi probléma, én hiszek abban, hogy az egész folyamat egyben számít, nyilván nem lennék ma ugyanaz a személy, ha semmilyen ciki/fájdalmas és akármilyen dolog nem történt volna meg velem. Most azért nem szívesen kezdek el ezeken nosztalgiázni, így is elég kellemetlen néha abba belegondolni, hogy vannak akik akkor is ismertek és most is :D Amiről igazán szerettem volna írni az a blogolás úgy egészében, hogy én lemaradtam a hanyatlásáról is. Durva ezt kimondani, de gyakorlatilag átdolgoztam azt az időszakot mikor a blogok népszerűsége elkezdett megcsappanni és talán emiatt sem ért óriási veszteségként. Ráadásul sohasem a nézettség, a népszerűség miatt csináltam, hanem mert jól esett, talán emiatt is vonzottam be egy jókora tömeget vele, mert azt az üzenetet közvetítettem, hogy vállalom, hogy vállalhatatlan vagyok. És pontosan ezért röhögök magamban azokon, akik annyira véresen komolyan vették a blogger tevékenységüket, hogy csak azért helyezték át facebookra tudatosan, mert az számukra könnyebben produkálható eredménnyel járt. Számomra a fb egy hellyel közzel magánszféra, mármint a konkrét adatlapom és az ehhez köthető messenger reg, a munkatársaim, családom és közelebbi ismerőseim kapnak rajta helyet, nem szívesen teszem a posztjaimat és semmi más egyebet közszemlére ott, bőven elég hogy időközönként nem bírok magammal és valami ordenáré beszólogatós kommentet elhagyok itt-ott, amit nyilván ők is olvasnak :D Persze mondhatjuk, hogy nem vagyunk egyformák, rendben pont ez a lényeg, hogy nem egyforma szándékokkal kezdtük a blogolást, van aki saját örömére, van aki csak híres akart lenni vele és annak dacára, hogy ez valamilyen szinten sikerült is számukra egy szűk rétegben, mára mégis egy ilyen...hm hogy is fejezzem ki magam, facebook ripacskodásba fulladt bele az egész munkásságuk. Most az olyan celeb mentalitásra gondolok mint pl Kasza Tibi féle attention seeker megnyilvánulás(ami sokesetben egy termék kezdeti üzleti promóciójának kiépítésére épül leginkább), vicces képes posztolgatás és hasonló trash tartalmak. És még mielőtt úgy vagytok vele, hogy ez mennyire nem illik a rólam kialakult képbe, mármint, hogy emberekről így vélekedek,  akkor elmondom én sem szoktam mindig csak szupportív és támogató lenni, tehát értelmetlen ezzel demóznom folyamatosan.
Az a véleményem, hogy sokkal több potenciált látok egy beauty vagy lifestyle blogban, mint azokban amik és akik kifejezetten arra törekedtek, hogy elérjenek vele valamit, figyelmet kapjanak, pedig az egész inkább hat borzalmas celebkedésnek, mint akármi másnak. És a szememre hányható, hogy most kifejezetten gondolok emberekre, akikről mai napig az a véleményem, hogy ők abszolút rossz hatással voltak mind a blogolás megítélésére, mind bizonyos embercsoportokra az internetes tevékenységükkel és hál istennek vissza tértek a régi életükhöz, hogy ugyanolyan kettőpont nullás senkik legyenek, mint azelőtt voltak. Viszont azok a, leginkább hölgyek, akik fotós blogjaikkal vonultak be a köztudatba, vagy valamilyen kreatív tevékenységet űztek, abszolút fennmaradtak az utókor számára.
Egyébként mi a gond azzal, hogy csinálsz egy olyan blogot ahol azokkal a dolgokkal foglalkozol, amik neked kedvesek, néha írsz hozzá pár személyes gondolatot, de úgy alapvetően mellőzöl mindennemű komolyságot, nem állsz bele konkrét emberekbe és semmilyen szín alatt nem viszed el fikablog, trigger szintre az egészet? Mert valahol erről kellene szólnia.
Utólag, amúgy sokat gondolkodtam azon, hogy ezt publikáljam-e, mennyire menne el rossz irányba amiről írtam, vagy csak gondoltam, hogy írni fogok, de végtére is arra jutottam miért ne, mert az egész facebookról is egy igazán velős kritikát fogalmaz meg, hogy minden értékes tevékenységet kigyomlál az emberekből. Szerintem nem csak én tapasztaltam, hogy rossz hatással van mindenkire is mindenre, mert már sokan teljesen lusták gondolkodni, véleményt alkotni, nemhogy kommentelni és a sokat ismételt elképesztően unalmas szeflizésen kívül más tevékenységük, illetve produktumuk egyáltalán nincs. És ezért sem fogadom el, hogy 2021ben hálátlan feladat blogolni, mert hogy senki se kommenttel, nincs vissza jelzés, mert én azt gondolom, hogy igenis vannak akik nem ülnek fel minden divathullámra és igényét érzik az olvasásnak is. Eleve rossz megközelítésnek tartom, hogy csak akkor blogolj ha kapsz vissza jelzést, ezért egyáltalán nem érdemes neki állni, mert akkor téged formál a vélemény és még csak véletlenül se te formálod másokét.